Hirdetés

A magyarok milliókat adtak össze iraki iskoláknak

civishir.hu

2019.04.29. 09:14

A magyarok milliókat adtak össze iraki iskoláknak

A gyűjtéshez csatlakozott a Magyarországi Unitárius Egyház is

Hirdetés

Hirdetés

7 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet által újjáépített iraki iskolák berendezésére az „Esély a visszatérésre, esély a maradásra!” mottóval meghirdetett akció során. A magyar szervezet munkatársait a helyszíni felmérések során kiégett tantermek, leszakadt táblák, hiányos és törött bútorok fogadták, s jól látszott az is, hogy sok iskolában segítség nélkül esély sincs arra, hogy újra elkezdődhessen a tanítás. Míg öt iskolát a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával épít újjá az Ökumenikus Segélyszervezet, azok berendezését és taneszközökkel történő felszerelését a március közepén meghirdetett országos gyűjtésből valósítja meg.

A kampány heteiben közel 17 ezren tárcsázták a 1353-as adományvonalat, ami hívásonként 250 forinttal számolva összesen több mint 4 millió forint felajánlást jelentett, más adományozási csatornákon pedig további mintegy 3 millió forint adomány érkezett. Az egyéni adományok mellett gyülekezetek, egyházi közösségek is az összefogás mellé álltak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet egyedüli regisztrált magyar segélyszervezetként van jelen Irakban.
adományIrak

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.