Hirdetés

Toroczkaiék a csalódott jobboldaliakra hajtanak

MTI

2018.06.24. 08:49

Toroczkaiék a csalódott jobboldaliakra hajtanak
Toroczkai László hívek körében a szombati ásotthalmi eseményen (Fotó: MTI, Kelemen Zoltán Gergely)

A Mi hazánk egyik fő programja az „Európa iszlamizációja elleni fellépés”.

Hirdetés

Megalakult és a jövőben pártként működik a Mi hazánk mozgalom – jelentette be Toroczkai László ásotthalmi polgármester szombaton a Csongrád megyei községben. A Jobbikból kizárt politikus a szervezet zászlóbontó nagygyűlésén azt mondta, a bajtársi közösséget a haza felemelése hozta össze. „Olyan Magyarországot szeretnénk Európában, amely fehér szigetként megmarad, ha lesz Európai Unió, akkor is, ha eltűnik, akkor is” – hangsúlyozta Toroczkai László.

A megoldandó feladatok közt említette a többi közt a népesség fogyásának megállítását, a kivándorlás okainak megszüntetését, az Európa iszlamizációja elleni fellépést, sarcok helyett az igazságos közteherviselés megteremtését, a devizahitelesek, a bankok által megkárosított százezrek ügyének rendezését. 

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő közölte, a Mi hazánk képviseletében kész vállalni a munkát a parlamentben. A politikus a népesedés ügyét a legfontosabb problémának nevezve úgy fogalmazott: minden hiába, ha nincs elég magyar gyermek, ez a 21. század legfontosabb kihívása.

Kijelentette, olyan közösség építésében kíván részt venni, amely nemzetstratégiai kérdéseket semmilyen körülmények között nem rendel alá politikai taktikázgatásnak, melynek az értékrend az alapja, nem az aktuális közvélemény-kutatás.

Szavai szerint nem félnek a kommunizmussal való szembenézéstől, vagy őszintén beszélni a magyarság és a cigányság közötti feszültségről, és arról, hogy az Európai Unió valójában gyarmatosítja az országot.

Pongrátz András 1956-os forradalmár – aki a színpadon átadta a forradalom lyukas lobogóját Toroczkai Lászlónak – hangsúlyozta, hogy a Jobbik súlyos morális válságba került, a frakciója elszakadt a párttól és a magyar valóságtól. Hozzátette: a magyar közéletben rendkívüli szükség van egy hiteles nemzeti erőre. 

A nagygyűlést levezető Novák Előd, korábbi országgyűlési képviselő elmondta, hogy az elmúlt hónapokban országosan 51 önkormányzati mandátumot vesztett a Jobbik, köztük több polgármester és megyei közgyűlési tag hagyta el a pártot, és még sokan, akár teljes frakciók is fontolgatják ezt a lépést. Közölte, a következő hónapokban elkészítik a Mi hazánk mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.

Dúró DóraToroczkai LászlóMi hazánk

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.