Hirdetés

Elege lett az országos főrabbinak

MTI

2018.04.11. 16:45

Elege lett az országos főrabbinak

Nem ért egyet az iránnyal.

Hirdetés

Lemondott tisztségéről Frölich Róbert országos főrabbi - olvasható a Budapesti Zsidó Hitközség honlapján.

Frölich Róbert saját közösségi oldalán jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy

az elmúlt években a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) "olyan irányba mozdult el, nem kis mértékben a világi vezetés tudtával, támogatásával, amely egyre távolabb kerül mindattól", amit ő képviselt és képviselni akar a jövőben is. Olyan eszközöket vetettek be, amelyekkel már nem tud és nem is akar közösséget vállalni

- fogalmazott.

Hozzátette: ha "ez az út és ezek a módszerek a Mazsihisz jövője", annak nem akar sem felelős poszton lévő passzív szemlélője, sem aktív gátja lenni.

Azt írta, hogy csaknem harminc éves pályáján a neológ vallásos zsidóságot képviselte, nem csupán a rituálé vagy a gyakorlat szintjén, hanem a neológ szellemiség, a zsidó morál hirdetésével és megélésével is.

Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját 2015 júliusában választotta meg országos főrabbinak a Mazsihisz rabbitestülete.

A Mazsihisz sajnálja

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) világi vezetése sajnálattal vette kézhez Frölich Róbert országos főrabbi lemondását, amellyel szerintük "a sokszínű zsidóságot éri veszteség" - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. 

A Mazsihisz közölte:

a szervezet közgyűlése nemrégiben meghatározó többséggel erősítette meg "új stratégiáját, amely a változó világra nyitott, sokszínű magyar zsidó közösség építését célozza meg". A Mazsihisz "legfőbb döntéshozó testületének határozatát mindenkinek, de különösen a választott tisztségviselőknek tudomásul kell venni"

- írták a közleményben.

Úgy fogalmaztak: "valljuk, hogy a több mint 150 éves múltra visszatekintő magyar neológ mozgalom számára a hagyományok továbbvitele mellett az állandó megújulás az egyik legfőbb erény, ezen az úton, a megújulás és a befogadás útján kell továbbra is haladni".

Hozzátették:

Magyarország emblematikus zsinagógájának, a Dohány utcai zsinagógának főrabbijaként Frölich Róbert továbbra is a zsidó közösségért fog dolgozni.

Mazsihiszfőrabbizsidóság

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.