Hirdetés

Behajtanák Szimán a Loki millióit

civishir.hu

2018.04.26. 12:57

Behajtanák Szimán a Loki millióit
Továbbra sem a fociról szól az élet a Lokinál

Debrecenben ismét vita van a felek között.

Hirdetés

Finoman fogalmazva is kérdéses, hogy a debreceni önkormányzat csütörtöki közgyűlésén elfogadott határozati javaslat eredményeként közelebb került-e a DVSC Futballszervező Zrt. ahhoz a 88 millió forinthoz, amellyel az önkormányzat szerint a többségi tulajdonos Szima Gábor cégei tartoznak a részvénytársaságnak.

Szima kölcsön adott

A Cívishír számolt be róla, hogy pénzügyi vita van a kisebbségi tulajdonos debreceni önkormányzat és Szima között.

A közgyűlésen a határozati javaslathoz Szűcs László gazdálkodási főosztályvezető tett kiegészítést. Elmondta, hogy a napokban egyeztetett Szimával, aki a 88 millió forintos tartozást vitatta, és közölte vele, hogy 24 millió forintos kölcsönt utalt a Zrt-nek. (Hogy miért kölcsönt, az nem derült ki – a szerk.).

Hangsúlyozta: nem igaz, amit a sajtó állít, hogy rossz az együttműködés a város és a klub között, de azt azért hozzá tette: elképzelhetőnek tartja, hogy a szindikátusi szerződés bizonyos részeit át kell gondolni.

„Meddig hagyjuk még, hogy ilyen elszámolási viták legyenek a felek között?”

– kérdezte a polgármestertől Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület képviselője.

Papp László válaszában hangsúlyozta: az önkormányzat álláspontja semmit sem változott 2015 óta, amikor tiszta, világos, áttekinthető helyzet kialakítását kérte a közgyűléstől. Hozzátette, elvárják a többségi tulajdonostól, hogy biztosítsa a maximális támogatást, ugyanakkor megjegyezte:

"nem egy szívderítő történet”, hogy a 24 millió forintot Szima Gábor kölcsönként utalta át a cég számlájára.

Papp László szerint ezt a helyzetet így nem sokáig lehet fenntartani, garanciákra van szükség annak érdekében, hogy a vállalások teljesüljenek is. A polgármester egyetértett Gondola Zsolttal abban is, hogy a szindikátusi szerződést újra kell gondolni. "A városnak a DVSC érdekében a lehető leghatékonyabban kell fellépnie a többségi tulajdonos ellenében, vagy vele együtt. Majd kiderül, hogy melyik megfogalmazás a helyes” – mondta Papp László.

A közgyűlés végül elfogadta a határozati javaslatot

E szerint jóváhagyásra javasolják a DVSC FUTBALL SZERVEZŐ Zrt. közgyűlésének a társaság 2017. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját. Javasolják tovább a Zrt. közgyűlésének, hogy utasítsa az igazgatóságot az MSZ Kaszinó Kft., Szima Gábor, továbbá DMJV Önkormányzata között 2015. június 30-án létrejött szindikátusi szerződés szerint a Zrt-t a 2016. és 2017. években megillető, az ONYX CASINO Kft. és a CÍVIS GRAND CASINO Kft. által meg nem fizetett 16%-16%-os mértékű osztalékrész követelés behajtására. 

DVSCSzima Gábor

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.