Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Drágább lesz a mindennapi kenyerünk

| 2018. 02. 06. | 09:36:00
Hogy mennyivel, az még nem ismert.
Drágább lesz a mindennapi kenyerünk
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni - mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.

A drágulás oka a gabona áremelkedésén túl szerinte az, hogy januártól a minimálbér és a garantált bérminimum átlagosan 10 százalékkal nőtt, és 30 százalékkal drágult az áram a versenypiacon. Így a tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte. Hozzátette, a megnövekedett költségek miatt áremelés nélkül veszteséget szenvednének el a gazdák.

A szakember úgy vélte, nem mindenki egyből tíz százalékot tesz rá az árra, lesznek és vannak olyanok, akik az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő hasonlót március körül érvényesítik. Ennek következtében a malmok is kénytelenek lesznek többet kérni a lisztért, mivel a malomipar nem tartozik a legjövedelmezőbb ágazatok közé, nagyjából kétszázalékos a nyeresége.

Pótsa Zsófia úgy vélte, a pékipar nem emel majd jelentősebb mértékben, s ha tíz százalékot emelkedik a liszt ára, az nagyjából 10 forinttal dobja meg a kenyér kilónkénti árát. Elmondta, az éves átlagos fogyasztás 70 kiló kenyér, s ebből kiszámítható, hogy az emelés 700 forint pluszt jelent egy embernek, ami két budapesti buszjegy ára, tehát nem jelentős. A szervezet azonban tovább lobbizik az áfacsökkentésért is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Mester-M díjat kapott két debreceni tanár
Mester-M díjat kapott két debreceni tanár
A szakmai támogatás mellett emberileg is tanítványaik példaképei.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés