Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Eger csak a végén hódolt be a Debrecennek

| 2017. 03. 12. | 11:02:00
Már első a DEAC. Csak így tovább!
Eger csak a végén hódolt be a Debrecennek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyon értékes győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő az Eger otthonában az NB1/B-s kosárlabda bajnokság 19. fordulójában. Az utolsó negyed elején már tíz ponttal is vezettek a házigazdák, de egy nagyszerű hajrának köszönhetően sikerült a sírból visszahoznia a mérkőzést a Berényi-csapatnak. Ezzel a győzelemmel már első helyen áll a csapat, s az alapszakaszból hátralévő három fordulóban minden esélye meg van, hogy ezt meg is tartsa.

Mesterszemmel

Berényi Sándor: - Nehéz meccsre készültünk, hiszen eddig minden csapat nagyon megszenvedett itt Egerben. Sajnos túl sok kinti dobásunk volt, amiket nem tudtuk jó százalékkal értékesíteni, ráadásul, bentről is voltak problémáink, sok ziccer maradt ki. Az elején gyorsindításokat és büntetőket is sokat rontottunk, így saját dolgunkat nehezítettük meg. Szerencsére a védekezésünkön tudtunk keményíteni, a kispadról is érkeztek nagyszerű teljesítmények, ha ez elsősorban nem is pontokban mutatkozik meg. Örülök, hogy át tudtuk lépni saját árnyékunkat, átlendültünk a holtponton, és be tudtuk húzni a meccset. Gratulálok a csapatnak, ez egy nagyon fontos győzelem volt.

debka.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés