Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csak a győzelem elfogadható

| 2019. 12. 30. | 14:42:00
Nem mi mondjuk, a DVSC régi-új edzője készül így a Budaörs ellen.
Csak a győzelem elfogadható
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

December 30-án 20 órától a Budaörs csapatát fogadja a Hódosban a DVSC Schaeffler. A 2018-as esztendő utolsó magyarországi kézilabda meccse egyben a negyedik Köstner-éra kezdete lesz Debrecenben – vezeti fel a csatát a piros-fehér klub a honlapján.

Köstner Vilmos sok nagy csatát megélt már a Loki kispadján, kétszer vezette az együttest EHF Kupa-győzelemig, most viszont új kihívás vár a rutinos szakemberre. Ennyi nagy meccs után vajon izgul-e az edző?

„Most még abszolút nem. Persze lehet, ahogy közeledik a kezdő sípszó, lesz bennem egy kis drukk, hiszen fontos mérkőzés vár ránk. Ráadásul úgy tűnik, sokan lesznek a lelátókon. De elvégeztük azt a munkát, amit terveztem, bízom benne, hogy meg is lesz az eredménye, hiszen becsületesen jól felkészültünk” – nyilatkozta.

Az edzőváltás óta eltelt időszakot két részre oszthatjuk, hiszen sokig hiányzott a franciaországi Európa-bajnokságon szerephez jutó öt játékos, s alig több mint egy hetet készülhetett teljes kerettel a DVSC.
„Nyolc napot dolgozhattunk úgy, hogy mindenki itt volt, de úgy érzem ennyi idő alatt is homogenizálódott a csapat. Az Eb-ről érkezők igyekeztek felvenni a ritmust, s most úgy tűnik, két egyforma erősségű sorunk van. A megfelelő időben végrehajtott rotációval hatvan percen át tudjuk azt a sok futásra épülő kézilabdát játszani, amit szeretnénk” – jelentette ki Köstner Vilmos.

Ennél több van a Budaörsben

A vasárnapi ellenfél eddig 3 pontot szerzett a bajnokságban: nyert Egerben és hazai pályán játszott döntetlent az MTK ellen. Ennél azonban jóval többre hivatott. A budaörsiek új edzővel érkeznek, Mihály Attilát Neukum Tamás váltotta a kispadon.

„A Budaörs is új edzővel vág neki a mérkőzésnek, és újra bevethető a szülés után visszatérő Soós Viktória, akit nem kell bemutatni a debreceni közönségnek. Jó csapattal játszunk, amely többre hivatott annál, amit eddig elért, bízom benne, hogy ezt nem ellenünk fogják megmutatni. Hiszem, hogy nem lehet gond!” – vélekedett a Loki vezetője.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés