Debrecen – Távozik – többek között a megyei napilapot és a Hajdú Online-t is kiadó – Inform Média Kft. éléről Szabó Miklós. A topmenedzser 17 évet töltött a szakmában.
Igaz, az ügyvezető igazgató sem topmenedzserként kezdte, viszont nyelvtudásának és kíméletlen vezetői stílusának köszönhetően szépen trappolt fölfelé. Egészen addig, hogy titulusait elég lehetett szegénynek számon tartani, hiszen volt idő, mikor a három megyei napilap mellé megkapta a hozzájuk tartozó online felületek feletti pásztorkodást, a Tippeket, valamennyi Aprót (még a hevesit is), valamint fél Romániát, ahol magyar és román nyelvű kiadványokba, de még nyomdaépítésbe is belevágott az osztrák tulajdonú Inform. És bírta! Volt még a Napló főszerkesztője is. Igaz, újságíróként sosem mutatkozott be. Most már kicsit bánjuk.
Szabó hosszú éveken át ütötte-vágta az értékesítési vezetőket, hogy hozzák a pénzt, mégiscsak menedzser, vagy mi. Gyepálta a rendszert, hajigálta az embereket búcsúszó nélkül. Neve összeforrt a médiabirodalommal. Tolták is az alattvalók a szekeret, mostanra azonban elfogyott az erő. Vagy a szekértolóké, vagy a fizetőképes hirdetőké. Vagy egyszerre a kettőé. Most Szabó Miklós közös megegyezéssel távozik, úgy hírlik, új kihívások előtt áll. Hát még szép. Három gyermeke van.
Tanítása örökre bennünk él: a cikk az újságban helykitöltő a hirdetések között.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)