A második középszakasz-mérkőzését vasárnap este vívja a DEAC jégkorongcsapata, ellenfele a Dunaújvárosi Acélbikák együttese lesz. Nincs mese, nyerni kell, az újvárosiak a bónuszpontjukat is beszámítva máris 4 pontos előnyre tettek szert a mieinkkel szemben.
Az egyetemistáknak az alapszakasz végén sem ment igazán a játék, ami aztán folytatódott a középszakasz kezdetén is, éppen Dunaújvárosban (1-3). Ez leginkább annak a következménye, hogy már a sokadik sérüléshullám szedi az áldozatait Debrecenben, az Acélbikák otthonában sem lépett pályára például a két kanadai, Essery és Rutherford.
A két együttes nagyjából azonos játékerőt képvisel, az alapszakaszban 2-2 sikert jegyeztek a felek egymás ellen, mindenki behúzta a hazai mérkőzéseit. Most azonban ismét a Duna-partiak vannak előnyben, és a rájátszás előtti nagy helyezkedés szempontjából nagyon fontos lenne kiegyenlíteni ezt a különcsatát.
A debreceni hokibarátok dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen egy hét leforgása alatt három rangadónak is szemtanúi lehetnek. Előbb a Dunaújváros, csütörtökön a Csíkszereda, jövő vasárnap pedig a Brassó látogat a cívisvárosba.
DEAC–Dunaújvárosi AcélbikákAz állás
1 | FTC-Telekom | 2 | 1 | 1 | 0 | 0 | 10 | 6 | +4 | 8 |
2 | Corona Brasov | 2 | 1 | 0 | 1 | 0 | 7 | 6 | +1 | 6 |
3 | Sport Club Csíkszereda | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 3 | 8 | -5 | 6 |
4 | Dunaújvárosi Acélbikák | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 3 | 1 | +2 | 4 |
5 | DEAC | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
A csapatok az alapszakasz helyezés alapján 6-3-2-1-0 pluszpontot kaptak a középszakaszra.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Egy délvidéki férfi szervezete maga a csoda.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)