Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem segített a telt ház: nyert a Fradi Debrecenben

| 2018. 10. 21. | 23:38:00
Ezúttal is nagyot küzdöttek a fiúk, de ez olcsó vigasz…
Nem segített a telt ház: nyert a Fradi Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Csíkszereda után, vasárnap este a Ferencváros látogatott Debrecenben, így az Erste Liga első és második helyezettjével három napon belül találkozott a DEAC. Olybá tűnik, hogy a Derék utcai jégcsarnok kezd kicsi lenni a debreceni csapat számára, az első harmad után kitették a táblát:

Minden jegy elkelt!

Az erdélyiek elleni szoros vereség után bíztunk benne, hogy a Fradit el tudja kapni a hajdúsági legénység, de a pénteki nagy csata okozta fáradtság még benne volt a lábakban. Nem volt annyi erő és ötlet a DEAC játékában, hogy gólszerzésben tartani tudja a lépést a Ferencvárossal, végig futott az eredmény után, de egy percig sem adta fel! Az összecsapás így rendkívül izgalmas és kiegyenlített volt, a fiúk az utolsó másodpercig nagyot küzdöttek, ám ezúttal fejet kellett hajtaniuk a zöld-fehérek előtt.

A DEAC most erdélyi túrára indul, legközelebb itthon november 2-án, pénteken játszik, amikor a Dunaújvárost látja vendégül.

Mestermérleg

David Musial: - Az eredmény miatt természetesen nem lehetek elégedett, de ha arra gondolok, a nyár közepén nem hittem volna, hogy októberben a harmadik helyen fogunk állni a tabellán, akkor az némileg vigasztal. Bosszantó, hogy a két élcsapata, a Csíkszereda és a Ferencváros ellen vesztettünk, ugyanakkor biztató, hogy mindkét mérkőzésen abszolút egyenrangú ellenfeleknek bizonyultunk. Dolgozunk tovább, igazán érdemes, hiszem láthattuk az elmúlt két napban, hogy a legjobbak ellen is van keresnivalónk.

Fodor Szabolcs: - Sajnálom a sok kiállítást, a bírók az elején alacsonyra tették a lécet, aztán következetesen kitartottak mellette a végéig. Ezzel együtt kiváló mérkőzést játszottunk, mindkét csapat beleadott mindent. Nagy fegyverténynek tartom ezt a győzelmet, hiszen a Debrecen ellen házigazdaként is nagyon nehéz nyerni, nemhogy vendégként.

Az állás

1 Sport Club Csíkszereda 16 13 1 1 1 84 49 +35 42
2 FTC-Telekom 14 8 4 2 0 64 33 +31 34
3 DEAC 15 8 1 2 4 57 44 +13 28
4 Corona Brasov 15 7 3 0 5 51 44 +7 27
5 UTE 13 6 2 3 2 54 39 +15 25
6 Dunaújvárosi Acélbikák 13 7 0 1 5 59 42 +17 22
7 Fehérvári Titánok 13 4 2 0 7 45 49 -4 16
8 Gyergyói HK 15 4 1 2 8 48 57 -9 16
9 Hokiklub Budapest 13 2 0 2 9 29 59 -30 8
10 EV Vienna Capitals II 13 2 1 0 10 35 66 -31 8
11 Schiller-Vasas HC 14 0 1 3 10 25 69 -44 5
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés