Hirdetés

Akinek a tehetséggondozás fontosabb, mint az eredmények hajszolása

2018.06.30. 16:14

Akinek a tehetséggondozás fontosabb, mint az eredmények hajszolása
Máthé Csaba (Fotó: debrecenihoki.hu)

Ebben a debreceni műhelyben mindenkinek esélyt adnak.

Hirdetés

Lezárultak a bajnokságok nevezési határidői jégkorongban, ami után lehet összesíteni: nyolc egyesület indít minden korosztályban csapatot, köztük van a Debrecen, de egy „csavarral’ a történetben.

Debrecen felnőtt jégkorongcsapata a 2018/2019-es szezontól a DEAC színeiben vesz részt az első osztályú bajnokságban. Ez a gárda sem szervezetileg, sem a jogutódlás tekintetében nem azonos a korábbi Debreceni Hoki Klubbal. Egy önálló szervezetnek, hazánk legnagyobb egyetemi sportklubjának, a DEAC-nak új, most induló szakosztálya. A debreceni utánpótláscsapatok továbbra is az anyaegyesület, a Debreceni Hoki Klub égisze alatt versenyeznek.

A DHK 13 csapatot nevezett a 2018/2019-es szezonra, az Erste Ligában bemutatkozó DEAC-cal együtt tehát a cívisváros 14 alakulattal képviselteti magát a magyar jégkorongos életben. A DHK utánpótlásában több mint 200 hokipalánta vár bevetésre, ha más nem, akkor ez a szám már önmagában nyomós érv arra, hogy miért van szükség felnőtt csapatra is Debrecenben.

Az utánpótlásbázis vezetője nem más, mint az OB II-as gárda egykori kiválósága, a Gyergyószentmiklósról származó Máthé Csaba, aki 2004-ben kapusként szerződött a debreceni felnőtt együtteshez, közben pedig az edzői szakma fortélyait sajátította el a különböző utánpótláscsapatoknál. Szinte valamennyi korosztálynál edzősködött, illetve kapusedző is volt, így mire bejezte az aktív játékot, már tanult és tapasztalt edzőként számíthatott rá a DHK.

A DHK-ban az edzői filozófia nem az eredmények hajszolása. Máthé Csaba elmondja, hogy miért:

Az U16-tól lefelé négy korosztályban is két csapatot indítunk, mert mindenkinek játéklehetőséget akarunk adni. Nem elég, ha a gyerek csak edz, a tétmeccs, a versenyhelyzet adja meg a savát-borsát a sportolásnak. Ha bizonyos korcsoportokban csak egy csapatot indítanánk, és kiválasztanánk a legjobbakat, akkor sokan nem tapasztalnák meg a versenyzés élményét, így egy idő után elvesznének a sportág számára. Nekünk a DHK-nál az a célunk, hogy mindenki szeresse meg a hokit, játsszon annyit, amennyit csak tud. Nem lehet még eldönteni, kiből lesz a jó felnőtt játékos. Van, aki korábban, van, aki később érik. Miért vennénk el a lehetőséget attól, aki későn érő típus, tehát fizikailag még gyengébb az átlagosnál a korosztályában, de van benne spiritusz? Mi van, ha három-négy év múlva ő lesz a legerősebb, leggyorsabb? Mindenkinek meg kell adni az esélyt

- fogalmazta meg Máthé Csaba, a DHK utánpótlásának szakmai igazgatója.

Az utánpótlásműhely több játékost is ad az Erste Ligában induló DEAC-nak, és ez a legjobb bizonyíték arra, hogy a DHK-ban jól végzik a munkájukat az erre hivatott szakemberek. Nagy Péter, Salló Barna, Darabos Krisztofer, Márton Koppány, Szokolov Artyom és Vlagyiszlav Kulesov kapja meg az esélyt, hogy junior korú játékosokként az Erste Ligában is letegyék a névjegyüket.

"Nekünk a DHK-nál az a célunk, hogy mindenki szeresse meg a hokit"  (Fotó: Cívishír)
 

Bár a DEAC és a DHK szervezetileg külön áll, Máthé Csaba természetesen rendszeresen konzultál a DEAC cseh vezetőedzőjével, David Musiallal.

Ugyanaz az öltözőnk a jégcsarnokban, tehát máris meglehetősen jól ismerem. Többször is beszélgettünk hosszabban, annyit elárulhatok, hogy nagyon jó meglátásai vannak, tettre kész, ambiciózus edzőről van szó, akivel szerintem sokat nyer a debreceni hoki

- fogalmazott Máthé Csaba, aki szerint ma már nincsenek a játékstílusok között különbségek, és az új edző is az úgynevezett orosz és kanadai iskola, azaz a technikás játék és az erőhoki jegyeit egyaránt fontosnak tartja.

Nagy a kivándorlás

A különböző korosztályokban a csapatépítést hátráltatja, hogy sok fiatal játékos külföldre vágyik tanulni és hokizni, és a legtehetségesebbek meg is kapják erre a lehetőséget, a fejlődésük érdekében pedig a klubnak ezt támogatnia kell. Máthé Csaba a Mihalik testvérek, András és Gergő példáját említette, akik a DHK-ban nőttek fel, most pedig már Kanadában kergetik a korongot, de természetesen visszajárnak a magyar utánpótlás-válogatottakat erősíteni, így profitál belőlük a magyar jégkorong.

Nem vehetjük el a lehetőséget a fiatalok elől. Ha valakinek esélye kínálkozik arra, hogy kipróbálja magát egy, a magyarnál erősebb utánpótlás-bajnokságban, akkor nem gördíthetünk akadályt elé. Éppen ellenkezőleg, maximálisan támogatjuk. A jobbtól tanulni nem szégyen, és ezek a fiúk majd évek múltán a magyar jégkorongban kamatoztatják a kint megszerzett tudást

- így Máthé Csaba, akinek megdobogtatja a szívét az, hogy hosszú évek után visszatér a magyar hoki vérkeringésébe a Gergyószentmiklós, szülővárosának a csapata, de ha a DHK-val hozza össze a sors, akkor nincs irgalom!

Cs. Bereczki Attila

 

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.