Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben továbbra is az oroszokra esküsznek

| 2016. 08. 22. | 18:02:00
Megint előre lépni! - ez a DHK felé az elvárás.
Debrecenben továbbra is az oroszokra esküsznek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Immár nem csak a felnőtt csapat munkáját, hanem az utánpótlásképzést is orosz szakember irányítja Debrecenben - derült ki a DHK szezont felvezető sajtótájékoztatóján. Jevgenyij Muhin a MOL-ligás csapatot edzi, míg Alekszander Sahvorosztov az U20-as együttesért, továbbá az egész utánptlásért felel.

A fejlődés nem állhat meg!

Mocsári Attila, a DHK elnöke elmondta, hogy a 2015-16-os idényben a kitűzött célokat sikerült teljesíteni, a MOL-liga negyedik hellyel egy lépcsőfokkal feljebb lépett a klub, a Magyar Kupában pedig megőrizte bronzérmes pozícióját.

A hazai játékosok magja Debrecenben maradt az új szezonra, a távozók helyére sikerült jó képességű sportolókat igazolni, úgy mint a két tehetséges kapust, Gyenes Dávidot és Pleszkán Józsefet, a hátvédsorba érkezett az EBEL-játékos Varga Arnold, mellette Pados László és Györfy Tihamér, a csatárok közé pedig Németh Attila és Kovács Viktor. Az orosz légiósok mindegyike új szerzemény; java részben a VHL-ből érkeztek, de Alekszej Koszurov számos KHL-szezont teljesített. Jevgenyij Muhin, aki a tavalyi szezonban talpra állította és a rájátszásba vezette csapatát, továbbra is élvezi a szakvezetés bizalmát. A 2016-17-es szezon kiemelt feladata lesz, hogy csapatunk egy helyet ismételten előre tudjon lépni

- fogalmazott a DHK első embere.

Bővítik a csarnokot

Barcsa Lajos alpolgármester arról beszélt, hogy 1000 fős befogadóképességűre bővítik a debreceni jégcsarnokot. Erre azért van szükség, mert folyamatosan nő a DHK közönsége. A fejlesztés TAO források bevonása révén valósul meg, de az önrészt az önkormányzat jövő évi költségvetése biztosítja.

Edzőmeccs Debrecenben

A MOL-liga szeptemberi rajtjára készülő debreceni gárda augusztus 23-án, kedden 18 órától a szlovák második osztályban szereplő Nagymihály ellen vív felkészülési mérkőzést hazai pályán. A találkozó megtekintése ingyenes!

A csarnokbővítés látványterve:

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Választás: Hajdú-Biharban a Fidesz már összegyűjtötte az aláírásokat
Választás: Hajdú-Biharban a Fidesz már összegyűjtötte az aláírásokat
A listaállításhoz 2669 ajánlást kellett gyűjteni.
Hirdetés
Hirdetés
Vb-bronzérmes a debreceni vívó
Vb-bronzérmes a debreceni vívó
A magyar kardcsapat a harmadik helyen végzett.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.