Csúszik, csúszik, de honnan jött az esőbe az ón?

Az ónos eső a tél egyik legkellemetlenebb, vegyes halmazállapotú csapadékfajtája, mégis kevéssé ismerjük – még a neve is félreértésre ad okot a mai napig. Pedig nincs benne semmi rendkívüli: a felső és alsó hideg légrétegek közé 0 foknál magasabb hőmérsékletű légréteg szorul, emiatt a felső rétegben keletkezett hó a középső rétegben esőcseppé olvad, majd az alsó, fagyos légrétegben jégdaraként vagy ónos esőként érkezik a csapadék, attól függően, hogy a részecskéknek volt-e elég idejük jéggé fagyni. Az ónos eső a földet éréskor válik szilárd halmazállapotúvá. Ez a halmazállapot-változás igen gyorsan zajlik le. Az esőcsepp földetérésekor bekövetkező ütközés következtében indul be a víz megszilárdulásának folyamata, aminek hatására mindent beborító, vékony jégpáncél alakul ki a tereptárgyakon.

Ónos szitálásról akkor beszélünk, ha a túlhűlt cseppek átmérője 0,5 milliméter alatti. 

Honnan jön az ón?

Az ónos eső vagy ólmos eső nagyon régi kifejezés a magyar nyelvben (az ón és az ólom is ősi, finnugor eredetű szó). Mivel mindkét fém nehéz súlyú, olvadékony és ezüstös, fémes csillogású, azt valószínűsítik, hogy ezek a tulajdonságok tükröződnek a súlyos, megdermedt bevonatot képző, jeges és csillogó ónos eső fizikai tulajdonságaiban és az ónos szitálás kifejezésekben is. Tehát az ón nem a tartalomra utal, hanem a küllemre.