Több száz eurót fizettek a Biharkeresztesnél elfogott migránsok

Szeptember 27-én hajnalban a rendőrök hét külföldit fogtak el Biharkeresztes külterületén. Kihallgatásuk során kiderült, hogy közülük két algériai férfinak kellett volna a másik öt személyt Nyugat-Európába szállítani. A helyi rendőrök azonban még a találkozó előtt elfogták őket. Négyen marokkói, egy férfi pedig egyiptomi állampolgárnak vallotta magát, ők a zöldhatáron keresztül jutottak be Magyarország területére. A két algériai egy személyautóval akarta felvenni az öt férfit, azonban a rendőrök megzavarták őket, így a kocsit hátrahagyták, és gyalog próbáltak meglógni az egyenruhások elől. Nem jártak sikerrel, még a közelben elfogták őket is.
Az embercsempészek gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek, és még azt is elmondták a nyomozóknak, hogy az illegális migránsoktól fejenként 300 eurót kaptak azért, hogy nyugatra vigyék őket.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyesei embercsempészés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a két férfit, majd kezdeményezték a letartóztatásukat. Az öt illegális migránst átadták a román hatóságnak.




