Román revans Debrecenben
30-23-ra kikapott a DVSC Schaeffler a CSM Bukarest együttesétől a női Bajnokok Ligája 8. fordulójának november 18-i játéknapján. A Hódosban telt ház fogadta a csapatokat, de ez sem volt elég: a jobb erőkből álló román gárda stabil játékkal, jó védekezéssel végig tartotta magát, míg a Loki főleg a befejezéseknél, a heteseknél volt gyenge.
A bukaresti bravúros pontszerzés után egy héttel a cívisvárosban találkoztak a csapatok. Azzal a különbséggel, hogy a román sztárcsapatnál immár tudhatták, megégethetik magukat, ha nem teszik oda magukat száz százalékosan. Ráadásuk nem számolhattak a veterán csillag Neaguval.
A Gabriel – Töpfner, Planéta, Haggerty, Vámos P., Hámori, Petrus összeállításban kezdő debreceniek a 3. perc végére kétgólos hátrányba kerültek, majd Töpfner büntetője két kapufát érintve vágódott vissza a mezőnybe, maradt a 0-2. Gabriel a második védését mutatta be négy perc alatt, Petrus a bal szélről újabb ziccert rontott, Gutiérrez pedig 0-3-ra módosította az eredményt. A 8. percben Töpfner második hetese Erikssonról pattant ki, a visszatámadás során Hámori karja találkozott Stoica fejével. A debreceni kiállítását góllal büntette a CSM, 0-4, 10. perc. Szilágyi Zoltán kért időt, felhívva játékosai figyelmét arra, hogy ne középmagasan lőjenek, mert azt Erikssen védi.
A 11. percben a Petrus helyére érkező Vámos Míra ejtett eredményesen, 1-4, majd Gabriel hárított. A kontrát ismét a balszélső értékesítette. Korábban sem játszott annyira alárendelt szerepet a DVSC, és végre elkezdtek jönni a gólok! A bukarestiek egy-egy találattal folytatták a szélekről, Östergaard és Dindiligan voltak a befejezők Visszaesett a debreceni védekezés.
A 20. percben Kácsor talált rést, 6-9, sajnos azonnal jött a válasz Arntzentől. A 22. percben könnyen faraghatott volna a hátrányból Füzi-Tóvizi, de ziccerben Erikssenbe lőtte. A másik oldalon Stoica nem volt ilyen kegyes, 6-11.
Miután Planéta beállóból megszerezte az elsó gólját (7-11, 25. perc), Vasile kért időt. Füzi-Tóvizi javított a 26. percben, azonban a 27. percben viszaállt az ötgólos különbség (8-13). Grosch ejtett volna, ez is kimaradt, Stoica távoli lövését nem tudták sáncolni a piros-fehérek, 8-14. A szünetig egy-egy gólt született még mindkét oldalon. Az első tíz perc után visszaesett a Loki védekezésben, míg helyzetkihasználásban összességében nagyon gyenge félidőt tudhattak magukának a debreceniek. A norvégokkal megtűzdelt bukarestiek sokkal összeszedettebbek voltak, mint egy hete, a svéd Erikssent pedig naggyá tettük a félmagas lövésekkel. Ötvenkét százalékos védéshatékonysággal hozta az első harminc percet a hálóőr.
Debreceni gólokkal indult a második félidő, és bár eleinte válaszolgatott a CSM, a 38. percre 16-19-re feljött a Loki. Főleg Vámos Petra kezdett el „élni”, tőle elszívták a levegőt az első félidőben, ez megváltozott.
Kobylinska tört át középen a 42. percben (17-21), a másik oldalon Csernyánszki kapott hetest, Töpfner a kapu jobb oldalába pattintott. A 3-4 gólós különbség maradt a csapatok között a következő percekben. A 48. percben ismét Vámos Petra gyorsított rá kilencről, lövése valósággal szétforgácsolta a jobb kapufát. Még ebből a támadásból ugyan ő próbálkozott, Erkissen kitérdelte, maradt a 20-24.
Az 52. percben Planéta lőtt a kapuba, azonban bő percen belül hárommal válaszolt a Bukarest, 21-26. Ráadásul Planétát kiszórták 2 percre, miután fejen talála Arntzent. A végjátékra elfogyott a lendület a piros-fehérekből, ezt üzente Hámori 55. perces talpról elengedett erőtlen lövése is. Stoica az 57. percben lerázta Füzi-Tóvizit, és hetedik kísérletéből a hatodik gólját szerezte (21-28). Nem tudott változtatni már a különbségen a DVSC, hétgólos vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájának egyik sztárcsapatától.
Most hosszabb szünet következik, legközelebb december végén lépnek pályára a hölgyek, akkor Kisvárdára utaznak bajnokira. A BL jövő januárban folytatódik, amikor Brestben vár először megmérettetés a debreceniekre.
Bajnokok Ligája, 8. forduló
DVSC Schaeffler – CSM Bukarest 23-30 (9-15)
Debrecen, játékvezetők: Ünlü, Hatipoglu, Simsek (törökök).
Debrecen: Bartulovic, Gabriel (kapusok), Costa, Csernyánszki, Füzi-Tóvizi 2, Grosch, Haggerty 2, Hámori 2, Johansson, Jovovics, Kácsor 3, Petrus 3, Planéta 6, Töpfner 1, Vámos M. 2, Vámos P. 3. Edző: Szilágyi Zoltán.
Bukarest: Eriksson, Glauser, Skurtveit (kapusok), Ailincai, Arntzen 7, Dindiligan 2, Flippes, Gutiérrez 1, Jensen Östergaard 2, Kobylinska 1, Mortensen Ingstad 4, Nikolics 1, Pintea 4, Rotaru, Stoica 8. Edző: Adrian Vasile.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 8/3, ill. 4/4.
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: - A mérkőzés elején hiába védekeztünk jól, ziccereket és büntetőket hibáztunk, így komoly hátrányt szedtünk össze. Ezt cipeltük magunkkal a hatvan perc alatt. A második játékrészben megpróbáltunk mindent, fel is zárkóztunk, de ez felemésztette játékosaim erejét. Ekkor már a védekezésünk sem volt olyan, mint korábban, így megérdemelten nyertek a vendégek.
Adrian Vasile: - Furcsa egy hét alatt két meccset játszani ugyanazzal a csapattal. Sok hiányzónk ellenére jól játszottunk, ehhez társult egy remek kapusteljesítmény. Örülök, hogy mosolyogva kézilabdázott a csapatom, és hogy fontos két pontot szereztünk.
RaL