Parki sétányként is használható járda épül a Karinthy utcán

Megkezdődtek a debreceni Karinthy Frigyes utcában a járdafelújítási munkálatok, amelyről Katona Erzsébet önkormányzati képviselő szeptember 22-én számolt be sajtótájékoztató keretében – áll a debreceni polgármesteri hivatal közleményében. A képviselő elmondta, olyan beruházás valósul meg, ameylet az itt lakók már nagyon rég szerettek volna.
– Bár ez egy aránylag új városrész, s több mint egy évtizede benépesült, azonban az ittenieknek ezen az utcán mindeddig nélkülözniük kellett a járdát, így gyalogosként akár a babakocsis kismamáknak és a gyerekeknek is sajnos az úttesten kellett közlekedniük, vagyis balesetvédelmi szempontból is nagyon fontos volt egy új járdaszakasz kialakítása – fogalmazott. Katona Erzsébet megemlítette, a statisztikai adatok szerint hazánkban ebben az évben még a lakott területen belüli kijelölt gyalogátkelőhelyeken is nőtt a gyalogosbalesetek száma.
A járdaépítésre a Karinthy Frigyes utcán végül az utca menti – korábban már piknikasztalokkal, padokkal, szelektív hulladékgyűjtővel is felszerelt – ligetes park adott lehetőséget, melynek területén – a közművek, valamint a már ide ültetett fák elhelyezkedését is figyelembe véve – fut majd a díszburkolatú járda 220 méter hosszan és 2 méter szélességben.

Mind elhelyezkedése, mind kivitelezése tekintetében nem csupán járdaként, de parki sétányként rekreációs célokat is szolgálhat majd a járda. A beruházás 18,5 millió forintból valósul meg, amit az önkormányzat saját forrásból finanszíroz. A kivitelező a munkálatokat – kedvező időjárási viszonyok esetén – körülbelül 3 hét múlva fejezi be.
Katona Erzsébet a körzetében megvalósult, valamint tervezett közlekedési beruházások közül megemlítette, hogy többek közt az Akadémia és a Böszörményi út kereszteződésénél áthangolták a lámpás csomópontot, melynek nyomán a korábbinál sokkal biztonságosabb és gyorsabb lett itt a közlekedés.
Emellett elkészült a Domokos Márton út is, amely a Balmazújvárosi út és a Vezér utca között könnyíti meg lényegesen az átközlekedést. A Vezér utcán nagyfelületű aszfaltozás történt, és a képviselő bízik benne, hogy hamarosan megvalósulhat a Csigekert utca, Szabó Lőrinc utca, Balmazújvárosi út csomópontjának átalakítása is.





