Orbán Viktor harcostársa 15 év börtönt is kaphat

Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy az olaszországi határok védelméért kész bíróság elé állni.
"Nem loptam, a határokat védtem, és az alkotmány szerint Olaszország határainak és biztonságának védelme nem jog, hanem szent kötelesség"
- hangoztatta a volt belügyminiszter, aki kifejtette, hogy a migránsok azonnali és automatikus partraszállásának megakadályozásával Olaszországot, az olaszokat és az Olaszországban legálisan élő bevándorlókat védte meg az embercsempészektől. Hozzátette, személyes döntése, hogy mentelmi jogáról lemondva bíróság előtt akarja tisztázni "egyszer és mindenkorra" a történteket. Megjegyezte, hogy a baloldal régi bevált módszerét alkalmazza, vagyis bírósági ügyekkel akarja "megsemmisíteni politikai ellenfeleit". Azt mondta, ő soha nem küldené bíróság elé a baloldali politikusokat.
Matteo Salvini elutasította a vádat, miszerint túszul ejtette a migránsokat: kiemelte, hogy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója máltai felségvizeken sietett a migráncsoport segítségére, és a hajóról betegek és kiskorúak azonnal leszállhattak. A Gregoretti-ügyet a szicíliai Siracusa ügyészsége indította.
A Liga vezetője egészen 15 évig terjedő börtönbüntetést kockáztat.
Ezzel egy időben az ügyészség az Open Arms hajó miatt is eljárást kezdeményezett a politikus ellen. A szenátus mentelmi bizottsága erről február 27-én hoz döntést. A Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója tavaly nyáron tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren, 164 emberrel a fedélzetén.
Matteo Salvini mentelmi jogának megvonása megosztja az olasz politikát és a jogszakértőket is, mivel ez az első alkalom, hogy az ügyészség egy miniszterrel szemben azért akar vádat emelni, mivel kormánya politikáját képviselte.





