Nagy lehetőséget mulasztott el a DEAC

Négypontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata az NBI alapszakaszának utolsó előtti fordulójában. Berényi Sándor együttese 19 pontos hátrányból felállva egy labdára került a hajrában a győzelemtől, ami a forduló eredményei miatt már felsőházat is jelentett volna, de végül a PVSK otthon tartotta a két pontot.
Öröm az ürömben, hogy a legjobb forgatókönyv valósult meg a debreceniek szempontjából vereség esetére, hiszen bár a Pécs utolérte őket, az egymás elleni eredmény a hajdúságiaknak kedvez. Ráadásul az üldözők egytől egyig vereséget szenvedtek, sem az ASE, sem az Alba Fehérvár, sem a Zalaegerszeg nem tudott nyerni az utolsó előtti alapszakasz fordulóban, így továbbra is megvan az esély a hőn áhított 5. helyre.
Mestermérleg
Berényi Sándor: Az első félidőben sajnos borzasztóan lepattanóztunk és büntetőztünk, ez utóbbi a fordulás után is megmaradt. Gyakorlatilag a párját ritkítja, hogy negyven százalék alatt maradtunk büntetőből, de sajnos vannak ilyen esték, ezen túl kell lépnünk, és csak előre tekintenünk. Azért voltak pozitív elemei a mérkőzésnek, igyekszünk átültetni ezeket a jövő hétre, ahol megpróbáljuk kiharcolni az ötödik helyet.
Az állás
1. | Szolnoki Olaj | 25 | 20 | 5 | 2139:1917 | 0.800 |
2. | Körmend | 25 | 19 | 6 | 2208:1981 | 0.760 |
3. | Szombathely | 25 | 16 | 9 | 2006:1893 | 0.640 |
4. | Jászberényi KSE | 25 | 16 | 9 | 1937:1906 | 0.640 |
5. | DEAC | 25 | 13 | 12 | 2142:2179 | 0.520 |
6. | Pécsi VSK | 25 | 13 | 12 | 1985:1942 | 0.520 |
7. | Zalakerámia | 25 | 12 | 13 | 2097:2114 | 0.480 |
8. | KTE-Duna | 25 | 12 | 13 | 1955:1969 | 0.480 |
9. | Atomerőmű SE Paks | 24 | 11 | 13 | 1982:1948 | 0.458 |
10. | Alba Fehérvár | 24 | 11 | 13 | 1905:1879 | 0.458 |
11. | Soproni KC | 25 | 11 | 14 | 2058:2052 | 0.440 |
12. | Kaposvár | 25 | 11 | 14 | 2019:2012 | 0.440 |
13. | Szedeák | 25 | 7 | 18 | 1867:2001 | 0.280 |
14. | TF Budapest | 25 | 2 | 23 | 1727:2234 | 0.080 |




