Hirdetés
Meghalt Borisz Maljkovics
| 2022. 06. 01 | 13:42:00
Az egykori debreceni kosárlabdázó 54 éves volt.

Hirdetés
Június 1-jén tudatta a Nyíregyházi Sporthírek nevű Facebook-oldal, hogy Borisz Maljkovics örökre itt hagyott bennünket.
A Nyíregyházán egykoron játékosként is megfordult kosárlabdázó 2019-ben tért vissza a szabolcsi megyeszékhelyre, előbb a fiatal kosarasok egyéni képzésével foglalkozott és másodedzőként is segítette a felnőtt keretet, Sitku Ernő elvesztése után a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakágának szakmai igazgatójaként tevékenykedett, majd tavaly márciusban kapta a legfontosabb feladatot: ő lett a feljutásra vágyó felnőtt, nyíregyházi együttes vezetőedzője.
Ahogy írják, az egykor Debrecent is megjárt kosárlabdázónak az utóbbi hetekben sajnos már a súlyos betegségével is meg kellett küzdenie, amit méltósággal tűrt.
Kapcsolódó hírek

3x3-as kosárlabda: Debrecen olimpiai selejtezőt rendez
A kvalifikáció utolsó állomása lesz a cívisváros.

A címvédő nem adott esélyt a debrecenieknek
Megszakadt a DEAC győzelmi szériája.

Egy negyednyi kosársuli elég volt a DEAC-nak a Sopron ellen
A debreceniek zsinórban a harmadik győzelmüket aratták.
A Sopron ellen, hazai pályán folytatná jó szereplését a debreceni kosárcsapat
Harmadik győzelmét szerezheti meg zsinórban a DEAC.

Megvan az első idegenbeli debreceni győzelem!
Az ötödik helyre lépett előre az egyetemi gárda.

Magabiztosan verte a Kaposvárt a Debrecen
A DEAC kosárlabdázói hazai pályán nyertek.
Hirdetés
Hirdetés
Az izraeli terrorizmus áldozatainak gyűjtenek Debrecenben
Fellobban a béke lángja is.
A menopauza összeköt – Debrecenben is
Őszintén a változókorról – Iványi Orsolya könyvbemutatóval egybekötött előadása.
Új, óriás játszóház nyílik Debrecenben
Beltéri fánkcsúszda és elektromosversenyautó-pálya is várja a gyerekeket.
Villás Galéria: remekművek várnak új tulajdonosaikra
Árverés Debrecenben.
A Lovardában oldja az elakadásokat Pál Feri atya
Nyitott Akadémia Debrecenben.
Hirdetés