Megfogyva bár, de törve nem. Csíkszeredában kezd a DEAC!

Két kulcsjátékos, a cseh Jan Dalecky és a kanadai Hugo Turcotte nélkül utazott el Székelyföldre a DEAC jégkorongcsapata, amely pénteken és szombaton lejátssza az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc első két összecsapását. Az Újpest elleni negyeddöntő sajnos komoly áldozatot követelt a debreceniektől, hiszen a támadó sor két legjobbja dőlt ki, és amint azt érdeklődésünkre György József, a DEAC vezetőedzője elmondta, velük ebben az idényben már nem lehet számolni.
A rossz híreknek ezzel még sajnos nincs vége. Érzékenyen érinti a debrecenieket az is, hogy a cseh és a kanadai pótlására a juniorcsapatból előléptetett játékosok közül Mark Szmirnov sem tarthatott a csapattal Csíkszeredába. Az Újpest elleni utolsó találkozón remekül játszó orosz fiatalnak ugyanis lejártak a hivatalos okmányai, az újak pedig még nem érkeztek meg, ezért nem léphet pályára a hajdú-székely párharc első két felvonásán.Ezek után nem képezheti vita tárgyát, hogy
az alapszakaszt nagy fölénnyel megnyerő, a ligában címvédő csíkszeredaiak a párharc nagy esélyesei.
György József a Cívishírnek elmondta, hogy csodában nem reménykedik, inkább a csapatában bízik, hogy meg tudja nehezíteni a Csíkszereda dolgát. Most abból indulnak ki, amit az erdélyiek a negyeddöntőben mutattak a MAC ellen, kielemezték ezeket a találkozókat, és erre építették fel a taktikát – mondta a tréner, aki erről annyit elárult, hogy most a látványosság másodlagos lesz. Hozzátette: csak azt kéri az égiektől, hogy újabb kulcsember ne dőljön ki.
BeA
[Beillesztett cikk: Már kaphatók a jegyek DEAC-Csíkszeredára! Aki nem iparkodik, lemarad!]





