Helyben járó
Campus
Hajdú-Bihar
Gazdaság
Közélet
Programok
Bűn
Sport
Életmód
Galéria
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Máris elvette a pályaelőnyt a DEAC az Újpesttől!

| 2022. 03. 01 | 22:24:00
A debreceniek a ráadásban győztek, és vezetnek a párharcban.
Máris elvette a pályaelőnyt a DEAC az Újpesttől!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hétfőn ellenfelet választottak az élcsapatok, kedden pedig már meg is kezdődött a küzdelem a jégkorong Erste Liga rájátszásában. A debreceniek Újpesten kezdték az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot, és nagy várakozás előzte meg a találkozót, hiszen az a kérdés foglalkoztatta a DEAC drukkereit, mire jutnak a kedvenceik azok után, hogy ebben az idényben még nem sikerült legyőzni a lila-fehéreket – négyből négyszer nyert az UTE az alapszakaszban. Az azonban mindenképpen optimizmusra adott okot, hogy a DEAC idén 12 bajnokit és két kupameccset játszott, csak kétszer hagyta el vesztesen a jeget, tehát igazán jó formát fut a György József edzette legénység.

Három kanadai, egy magyar gól

A DEAC keményen kezdett, és öt perc játék után Turcotte révén meg is szerezte a vezetést. Még az első harmadban Turcotte megszerezte a második debreceni gólt is, így a fiúk kellemes előnnyel vonulhattak először pihenőre. A második harmadban szó sem volt nagy újpesti nyomásról, a debreceniek többször próbálkoztak kapura lövéssel, de ezt a játékot gólra játsszák, az pedig a liláknak sikerült egyszer, mégpedig Robichaud révén, így a találkozó három addigi gólján két kanadai osztozott.

A harmadik harmadban aztán már egy magyar is eredményes tudott lenni: az újpesti Németh Attila volt csapatának talált be, így ledolgozta hátrányát a hazai együttes. Hiába támadtak ekkor is többet a debreceniek, az Újpest kibekkelte a végéig. Mivel a rendes játékidő nem hozott újabb gólt, hosszabbítás következett. Az új szabályok értelmében ilyenkor nem rögtön három-három ellen játék következik, hanem a csapatok lejátszanak még egy negyedik húsz percet öt-öt ellen, de a küzdelem az első gólig tart.

A ráadásban tíz perc után rezdült meg a háló, mégpedig az újpestieké: Rajna kapus Klimek védő lövésével szemben volt tehetetlen! Mindez azt jelenti, hogy a DEAC elvette a pályaelőnyt a liláktól, és ha szerdán is nyerni tudna, akkor a hét végén – szombaton és vasárnap – hazai pályán akár le is zárhatja a párharcot.

Kapcsolódó hírek
Megint elverte a DEAC-ot a mumusa
Megint elverte a DEAC-ot a mumusa
A debreceniek továbbra is hadilábon állnak a gólszerzéssel.
Majd’ ötven kapura lövés sem volt elég a debreceni győzelemhez
Majd’ ötven kapura lövés sem volt elég a debreceni győzelemhez
A debreceniek a két ünnep között háromszor is itthon meccselnek.
Bravó! Debreceni győzelem Miskolcon
Bravó! Debreceni győzelem Miskolcon
Büntetőkkel nyert a DEAC.
A debreceni Mihalik Gergő a vb-keretben!
A debreceni Mihalik Gergő a vb-keretben!
A magyarok sorrendben a kazah, az osztrák, a japán, a dán és a francia együttessel találkoznak.
Debrecenben a Ferencváros: vasárnap esti csemege
Debrecenben a Ferencváros: vasárnap esti csemege
Csodaszámba menne a hazai győzelem.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés