Korhut Mihály a jövőre gondol, ezért választotta a DEAC-ot és az egyetemet

Amint arról beszámoltunk, a DEAC nemrég a 22-szeres magyar válogatott futballistával, Korhut Mihállyal erősített. Ebből az alkalomból az egyetemi klub honlapja interjút készített a futballistával. A beszélgetés során Korhut elmondta, akadtak kérői az NB I-ből és az NB II-ből is, mégis az NB III-as DEAC lett nála a befutó.
– A Lokinál június végén lejárt a szerződésem, így új csapatot kellett keresnem. Akadtak kérőim az NB I-ből és az NB II-ből, de a feleségemmel nem akartunk ismét elköltözni Debrecenből, hiszen szeretünk itt élni, valamint néhány hete megszületett a kisbabánk. A DEAC ajánlatát minden szempontból előnyösnek gondoltam, többek között itt belekóstolhatok az edzősködésbe, a tervek szerint olykor gyerekeknek tarthatok tréninget. Jelenleg C-licencem van, de további tanfolyamokat akarok elvégezni, emellett szeretnék a Debreceni Egyetemen a turizmus-vendéglátás szakra járni, ez szintén befolyásolta a döntésemet. Harminchárom éves vagyok, már nem számítok fiatalnak, így gondolnom kell a jövőre, ezért kívánok a tanulásra is összpontosítani.
- fogalmazott a DVSC-vel háromszoros bajnok hátvéd, aki pályafutása során 179 mérkőzést játszott az NB I-ben, és 8 gólt szerzett. Huszonkétszer szerepelt a válogatottban. Pályára lépett többek között a 2016-os Európa-bajnokságon, mégpedig a Cristiano Ronaldo vezette Portugália elleni mérkőzésen, de ezt követően is rendszeresen meghívott kapott a nemzeti csapatba. Az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőn 2019-ben győztes gólt is rúgott. Légiósként játszott az izraeli Hapóél Beer-Seva együttesében, amellyel kétszer nyert bajnokságot, és szerepelt az Európa-liga csoportkörében is. Innen a görög élvonalban szereplő Arisz Szalonikihez igazolt 2019 januárjában, utóbbi csapattól tért haza 2020 nyarán, és igazolt a DVSC-hez.
[Beillesztett cikk: Ez a szőke nő alighanem Puskás-díjas gólt szerzett!]





