Kártérítés: nem egyezkedik a hadházi polgármester

2008 őszén zárult le a hajdúhadházi szegregációs per: a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a város két oktatási intézményében hátrányos megkülönböztetés éri a diákokat, összesen 740 gyereket. Miattuk fordult ügyvédhez Alföldi-Lakatos Gábor, a hadházi kisebbségi önkormányzat elnöke: szegregált gyermekenként 100 ezer forint kártérítést követel a várostól – az igényt a polgármester felé már jelezte is Dr. Koós László Zoltán, aki a Cívishírnek úgy nyilatkozott, egyezségre is van lehetőség. Ezzel azonban a városvezetés nem kíván élni – hangzott el a csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatón. Csáfordi Dénes polgármester úgy véli, a 74 millió forintos kiadás komoly veszélybe sodorná Hajdúhadház működését. Úgy fogalmazott, amennyiben az önkormányzat eleget tenne az egyezségi ajánlatban foglaltaknak, az a következő gazdasági évben megszorításokhoz vezetne, ami intézmények bezárását és szociális juttatások befagyasztását jelentené. Az sem elképzelhetetlen, hogy az önkormányzat 2012-ben nem indulhatna egyetlen közmunka pályázaton sem, hiszen az ehhez szükséges önrész hiányozna a város kasszájából.
Oda a település méltósága...
Alföldi-Lakatossal egyébként saját testülete sem ért egyet, úgyhogy tulajdonképpen magánakcióról van szó, hiszen a többiek úgy vélik, a szegregációs pert ugyan megnyerték, de annak csak vesztesi voltak a településen, ugyanis a gyerekek minőségi oktatásban részesülnek. Csáfordi elődjére is utalt: – Ezúton elhatárolódom mind az egyezkedéstől, mind az előző ciklusokban, az elődeim által elkövetett, szegregációs perhez vezető hibáktól. Közönyös és konformista hozzáállásuknak köszönhetően sikerült Hajdúhadházról egy torz és felületes képet kialakítani, és lerombolni a település méltóságát. Ennek is köszönhető, hogy most újra nemtelen támadást intéznek a város felé pénzéhes és önmaguk boldogulását kereső, egykori megélhetési cigány politikusok.





