Játszótéren szúrt meg iskolatársa egy debreceni diákot
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú nő ellen, aki a tanítási órák után az iskola mögötti játszótéren pillangókéssel szúrta meg a sértettet
A vádirat szerint a vádlott és a kiskorú sértett iskolatársak voltak a bűncselekmény elkövetésének időpontjában, mindketten egy debreceni középiskolába jártak.
A vádlottnak tudomása volt arról, hogy volt barátjának párkapcsolata alakult ki a sértettel, azonban ezt nem tudta elfogadni, ezért 2023. január elején emiatt közöttük vita alakult ki. Később internetes alkalmazásokon keresztül üzengettek egymásnak, sértegették egymást. Megállapodtak abban, hogy konfliktusukat személyesen rendezik, január 25-én, a tanítást követően az iskola mögötti játszótéren fognak találkozni. A közelben tartózkodtak ismerőseik, barátaik is.
A játszótéren a vádlott és a sértett újra szóváltásba keveredett, szidták és sértegették egymást, majd a vita dulakodássá fajult, a vádlott testközelbe került a sértetthez, a kabátzsebéből elővett egy pillangókést, majd a hegyével lefelé tartva csapkodott a fiatal lány irányába. A vádlott háromszor megvágta a sértett bal vállát és egyszer megszúrta őt a mellkasán, a hónalj vonalában.
Ezt észlelve a sértett ismerősei odamentek hozzájuk és a vádlott kezéből kivették a pillangókést, azonban a fiatalkorú nő továbbra sem hagyott fel támadó szándékával, a sértettel dulakodni kezdett. Eközben mind a ketten a földre estek, egymást rángatták és testszerte megütötték.
A bántalmazás következtében a sértett szúrt sérüléseket szenvedett, a bal mellkasfélen bekövetkezett szúrás eredményeként légmell alakult ki, amely életveszélyes sérülés.
Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.