Járdára festettek a jobbikosok Debrecenben

A debreceni jobbikosok néhány tagja a Csapó utcai zebránál figyelemfelkeltő jelzéseket fújtak fel, ezzel is ráirányítva a figyelmet arra, hogy a zebrán mobilozás és zenehallgatás nélkül közlekedjen mindenki. Minderre azért volt szükség, mert a korábbi, megerősített felfestés az útburkolat cseréje után nem került vissza, közölte a korábbi önkormányzati képviselő, Herpergel Róbert annak kapcsán, hogy Balázs Ákos alpolgármesterrel egyeztetett a közlekedésbiztonságot érintő kérdésekben.
Legalább 3-4 féle megoldást vettünk közösen számításba. Javasoltam, hogy érdemes a gépjárműoktatók véleményét is kérni, mert ők azok, akik ebben a témában elméleti és gyakorlati szakembereknek számítanak. Mivel a koronavírus-járvány miatt Debrecen költségvetése is átalakulhat, ezért reményem fejeztem ki, hogy ha az idén nem, jövőre elkezdődhet a problémás átkelők több ütemű rendbetétele. Jómagam azzal próbálok segíteni a városnak, hogy az idei országos költségvetéshez általam beadott módosító csomagban szerepel az átkelők rendbetételének elkezdéséhez 50 millió forint induló összeg
- így Herpergel Róbert, aki szerint a gépjárművezetők hozzájárulása is szükséges a biztonságos közlekedéshez.






