Idegenforgalmi szempontból kissé leírták Debrecent

Statisztika készült a 2012-ben június 1. és augusztus 31. között rögzített foglalások alapján. Ebből kiderül, idén többet pihentünk, de nagyjából napi 400 forinttal kevesebbet költöttünk szállásra. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi tendenciákat. (A legtöbb időt júliusban töltöttük nyaralással, átlagosan 9 vendégéjszakát, míg augusztusban 8, júniusban 5,5 éjt). Mint minden évben, idén is Balaton volt a legkeresetebb úti cél, hiába ér csak bokáig az apadó magyar tenger. Három üdülőhely: Siófok, Balatonfüred és Balatonlelle is a TOP10-ben végzett. Az elmúlt nyár legforróbb időszakában a balatoni települések mellett egyéb fürdővárosaink is rendkívül népszerűek voltak: Hajdúszoboszló a 2., Eger az 5., Zalakaros a 8., Hévíz a 9. helyen – derült ki a Szallas.hu adataiból. A legnépszerűbb szállástípusok a hotelek, a pihenni vágyók csaknem harmada itt szállt meg, de szintén kedveltek az apartmanok (24 százalék) és a panziók (17 százalék) is.
Debrecenbe aki jön
Debrecen, Magyarország második legnépesebb városa, számos kulturális és történelmi értékkel, a nem túl előkelő 18. helyen végzett. Noha nem várható el, hogy felvegye a versenyt a turisztikailag remekül kiaknázott, bőséges termálkészlettel rendelkező fürdővárosokkal, egyre nyilvánvalóbb: a pihenni vágyókat megfogni talán meg lehet a helyi látnivalókkal, de itt tartani nem. Nyáron az ember pihenésre, kényeztetésre vágyik (wellness, spa), gyorsan tegyük is hozzá: igényes és szép külső és belső környezetben, ami a belvárosi opciók tekintetében erős kihívásokkal küzd a módszeresen eltiport Aranybikával, a kire sózzuk Lyciummal, amiből perpillanat (fél)körpanoráma nyílik az 1945-ös Drezdára. Vállalható élményfürdőnk ugyan van, de oda nem süt be a nap.
A Cívishír által megkérdezettek szerint, akik az utóbbi 5 évben jártak legalább egy alkalommal Debrecenben, azt mondják, egy nap alatt végeztek azzal, amiért jöttek. Ezek között a leggyakrabban rokonlátogatás, klinikai vizsgálat, meccs, népszerű kiállítás, üzleti ügy, állatkert, a Nagytemplom és a virágkarnevál szerepelt. Mintha a cívisváros megmaradt volna amolyan osztálykirándulós városnak: reggel jövünk, este megyünk. A Hortobágyra debreceni vendégéjszakák sorát építeni immár elég nehézkes: 36 fokban ki vágyna a pusztába, másrészt sokan beérik a síkság, a gulya, a gémeskút egyszeri látványával szinte egész életükre.
Egyelőre csak ígéret, hogy Európa majd Wizz Airileg nálunk szedeti le a fogkövét és könyörög a gyökértömésért, addig viszont nincs mese: marad a konferenciaturizmus, ami mellé egyedi, a rangjukat hosszú távon megőrizni képes programok, sportesemények, nagykoncertek kellenek, az építkezések mielőbbi befejezése, a fürdők és a városmenedzselésért felelős szakemberek helyrepofozása. Nem elég idecsábítani az embereket. Vissza is kell tudni hívni őket.
Beszéljenek a számok!
– Hajdú-Bihar megye kereskedelmi szálláshelyein a vendégek száma 6,8 százalékkal, a vendégéjszakáké 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
– 2012 első félévében összesen 134 ezer vendég 409 ezer vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein.
– A tartózkodási idő átlagosan 2,8 éjszakát tett ki.
– A félév folyamán 96 ezer belföldi vendéget és 266 ezer belföldi vendégéjszakát regisztráltak...
– ... a kereskedelmi szálláshelyeken, az előző év azonos időszakinál egyaránt tizedével kevesebbet.
(Adatok: KSH)





