Idegenbeli DEAC-győzelem az évnyitóra. Jöhet a Fradi!

Már az újév harmadik napján pályára szólította a kötelesség a debreceni jégkorongozókat, akik az Erste Ligában a Dunaújváros vendégei voltak kedden este.
A debrecenieknél nem lépett pályára a héten igazolt amerikai csatár, ezzel együtt is egyértelműen a felsőházért küzdő hajdúságiak számítottak esélyesnek. Az első harmadban még remekül tartotta magát a hazai együttes, hiába támadott többet a DEAC, nem tudta bevenni a remekül védő Kovács kapuját. A második játékrészben azonban már beindult a henger: a sérüléséből felépülő Révész Marcell kezdte, majd Mihalik András folytatta és a két cseh, Novotny és Dalecky zárta a debreceni gólgyártást a második húsz percben, és erre a hazai csak eggyel tudtak válaszolni.
Így a DEAC kényelmes előny birtokában vághatott neki az utolsó harmadnak. A hazaiak természetesen még ekkor sem tettek le arról, hogy nekik ezen az estén babér terem, és nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. A hajdúságiak azonban jól „menedzselték” a játékot, vagyis nem adták meg azt a szívességet a dunaújvárosiaknak, hogy könnyelműen vegyék a meccset a háromgólos előny birtokában. Sőt! Öt perccel a vége előtt még Szoszunov is betalált, hogy aztán végképp ne kapjanak vérszemet a hazaiak. A DEAC így fontos idegenbeli győzelmet aratott, és már negyedik a tabellán, igaz, több nagy riválisához képest is több meccset játszott.
A debreceni egyetemistákra pénteken este hazai pályán vár nagy rangadó, amikor a Ferencvárost fogadják (18.30)!
[Beillesztett cikk: Debreceni a hét gólja! Erre az NHL-ben is kalapot emelnének!]





