Fiatal tehetséget igazolt a Debrecen

Pár órával azt követően, hogy a DVSC Schaeffler bejelentette: nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, és távozik a klubtól a beálló Bordás Réka, az egyesület máris bejelentette a válogatott játékos helyére érkező kézilabdázót.
Mint írják:
a klub szerződést kötött a 19 éves Juhász Katával, aki a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról érkezik Debrecenbe. A ifi Eb-aranyérmes beálló három évig erősíti majd a Lokit.
A fiatal játékos nemcsak támadásban hasznos, a védekezés centrumában is fontos szerepet tölt be. Kata Békéscsabáról került, 15 évesen a NEKA-hoz, folyamatosan tagja a korosztályos válogatottaknak. Serdülőként a 2019-es Olimpiai Reménységek Versenyén, Lengyelországban szerepelt az aranyérmes magyar csapatban, s őt választották a torna legjobb beállójának. A 2021-es ifi Eb-n is tagja volt az aranyérmes válogatottnak, s ott is ő lett a legjobb játékos saját posztján.
Tavaly Észak-Macedóniában az ifjúsági vb-n bronzérmet szerzett a magyar nemzeti együttessel. Idén a NEKA csapatában bemutatkozott a felnőtt elsőosztályban. Jelenleg a juniorválogatott keretének a tagja, s bár a mostani összetartásról kisebb sérülése miatt hiányzik, nem ismeretlen a korosztályos válogatottat irányító Szilágyi Zoltán, Kudor Kitti edzőpáros számára.
[Beillesztett cikk: Távozik a Debrecen egyik erőssége ]





