Fáziskésés pesti módra

A novemberi ősz egyre merészebben mutatott némi előzetest a téli állapotokról, hajnalban már fagyott is, az útnak induló autósok káromkodva kapargatták a jeget szélvédőikről. Marianna is fáradtan kászálódott ki babzsákokkal telezsúfolt kényelmes fekhelyéről; ezt még a legutóbbi Pszinapszis konferencia relax szobájának berendezéséből leste el, ahogyan a tapéta mintázatát is: az 54 nemi identitásnak megfelelő jógázó lények sorjáztak átlós irányban.
Egy szakkönyvben azt olvasta, hogy a víz árt a bőrnek, ezért inkább egy vastagabb krémréteget kent magára, s leroskadt a bekapcsolt számítógép elé. Még mindig gyötörték a bevetetlen álmok, amelyek a fenti rendezvényen is heves vitákat váltottak ki az összesereglett tudósokból, már amennyiben a pszichológia tudományként számon tartott bizonyos úri körökben.
A keddi vezetőváltás óta kissé bizonytalanul bolyongtak a szerkesztőség folyosóin, de az új főszerkesztő nem kért 180 fokos fordulatot, mindössze a 2015 előtti berendezést cserélte le egy jobbikra. Marianna unottan futotta át a friss híreket, hírleveleket, beszámolókat a Fidesz nemzeti konzultációval kapcsolatos lakossági fórumairól, amikor a névsort böngészve, szörnyű hiányérzete támadt. Gyorsan rátekintett a légitársaságok, illetve a helikopterbérlést hirdető cégek honlapjaira: semmi.
Minden kétséget kizárva a fő propagátor Rogán Antalról – egy nappal az országjárás lefújása előtt – kiderült, hogy teljesen kivonta magát a forgalomból. Nem elég, hogy nem indul egyéni körzetben, még a dolgos hétköznapi agitációs munkából sem veszi ki részét. Bizonyos szempontból persze érthető, hiszen kellemetlen, amikor az ember a patás spekuláns terveit ismerteti, és közben az első sorból bekérdez egy Juhász Péter nevű lakosság; jobb az ilyet kerülni.
A híréhség viszont szakrális dolog, ezért rögvest tárcsázta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályát, ahonnan azonban pökhendi módon elutasították, mindösszesen a Borsod Online tudósítását ajánlották figyelmébe. Miközben Marianna ujjai elképesztő iramban mozogtak a klaviatúrán, korábbi tanulmányaiból zavaros emlékmorzsái jelentek meg szemei előtt;
mintha úgy rémlett volna, hogy Debrecen nem Borsodban van, de elhessegette ezeket a felesleges aggályokat, amelyek elterelnék a lényegről a figyelmet.
Még odabiggyesztett egy gyors statisztikát – az ilyeneket zabálják az olvasók –, ki a legtöbbet agitáló megmondóember, ki a bronzérmes – és... küldés.
A Kossuth Rádióban épp hogy elkezdődtek a hatórás hírek, amikor az MNO honlapján már megjelentek Marianna Rogán eltitkolt lakossági fórumáról szóló sorai. És miután mélységes mély a múltnak kútja, különösen, ha a kormányt ekéző cikkről van, a piacvezető, komoly, fősodratú, liberális média – 24.hu, Index.hu, 444. hu – változtatás és komolyan vehető utánajárás és ellenőrzés nélkül átvette Marianna örökbecsű írását az olvasók pontos és hiteles tájékoztatásának legnagyobb dicsőségére.
Abban a nagy pesti oknyomozó ködben senkinek nem jutott eszébe a fideszes sajtóosztály egyetlen épeszű tanácsa: „Javasoljuk, hogy máskor a kérdés felvetése előtt alaposabban tájékozódjon!” A máskor oly alapos újságok gyakran használják mindannyiunk közös barátját, a Google keresőt. Ahová elég lett volna bepötyögni a „Rogán Antal, Debrecen” keresőszavakat, és a találatok között rögvest megjelenik a mára már barátivá vált helyi és az önkormányzati sajtó (egyik sem ellenzéki) utólagos beszámolója a konspiratív módon megszervezett,
de mégis csak Rogán nevével fémjelzett lakossági fórumról; sőt mi több – még szerény szerkesztőségünk is megemlékezett a történésekről, igaz némileg kevésbé hagyományos módon.
Pesten viszont Marianna és társai csak most vették be az esemény utáni tablettát, s kreáltak egy bulvárszagú tényfeltárást, amit jelentőségéhez képest túltoltak, és friss hírként tálaltak.
Tudjuk, hogy kampány van, és mint minden nagy politikai földrengés idején, az utcai sarkkövek megmozdulnak, hogy végre leszámoljanak a kutyákkal, melyek annyi éven át levizelték őket. A szakmaiságra viszont nem kéne földet kaparni…
Szalmási Nimród





