Ez a debreceni vereség nagyon fájt

Az egy héttel ezelőtti bravúros idegenbeli győzelem után újabb sikerre készült a DEAC a férfi kézilabda NB I/B-ben, ám Debrecenben ezúttal a vendégek örülhettek.
Két nagyjából azonosan teljesítő csapat találkozott egymással, hiszen a DEAC a forduló előtt az ötödik volt, míg az Algyő a tabella hatodik helyén állt. A két együttes között egy pont volt a különbség a hazaiak javára, ám ez az összecsapás után megfordult: az Algyő jelenleg 16 ponttal az ötödik, míg a DEAC 15 ponttal a hatodik a bajnokságban.
Férfi kézilabda NB I/B., Keleti csoport:
DEAC-Algyő 32-33 (17-19)
A DEAC gólszerzői: Hornyák 1, Mucza 6, Juhos 3, Bíró 3, Mándi 1, Erőd 9, Leiter 1, Darvay 2, Illés 3, Dobos 3.
A találkozó első percétől kezdve a vendégek játszottak jobban, folyamatosan vezettek 2-3 góllal, sőt a 22. percben már öt találat volt az előnyük (10-15). A DEAC 161-16-nál érte utol az algyőieket, ám a szünetre mégis a vendégek mehettek kétgólos előnnyel.
A második félidőben sem változott sokáig a játék képe, sőt úgy tűnt, az Algyő hamar eldönti a két pont sorsát, hiszen többször is meglépett a vendégcsapat hat góllal is. Innen sikerült aztán visszakapaszkodnia a DEAC-nak. Az egyetemisták az 59. percben kiegyenlítettek (32-32), ám az utolsó szót az Algyő mondta ki, és megérdemelten vitte el mindkét pontot Debrecenből.
A DEAC legközelebb február 18-án, vasárnap a sereghajtó Pick Szeged U20-as együttesének otthonában lép pályára.





