Debreceniek az emberi méltóság szolgálatában

A szociális munka napja alkalmából Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata (VSzSz) a szociális területen dolgozók munkájának megbecsülését kifejezve 2025. november 13-án ünnepséget rendezett, melynek keretében a hagyományokhoz híven átadták a Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata Év Dolgozója okleveleket, valamint a jubiláló munkatársat is köszöntötték.
Széles Diána, Debrecen gondoskodáspolitikáért is felelős alpolgármestere az esemény kapcsán elmondta, hogy ez a nap igazi ünnep, hiszen ekkor tudja személyesen megköszönni a VSzSz minden egyes munkatársának, amit nap mint nap a debreceniekért tesznek. A Városi Szociális Szolgálat idősgondozó hálózatában dolgozók nagyon nemes, egyben nagyon nehéz, lelkileg és mentálisan megterhelő feladatot végeznek. Ugyanakkor ezt nem munkának, hanem szolgálatnak tekintik, hatalmas empátiával, szeretettel, türelemmel gyakorolják hivatásukat, s elkötelezettek abban, hogy az időseknek segítsenek.
Nagy Lajosné, Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata intézményvezetője az ünnepségen megjelent kollégáit köszöntve többek közt elmondta: a szociális munka napja azoknak az elismerése, akik az emberi méltóság és az együttérzés szolgálatában állnak. Azoknak a napja, akik hisznek abban, hogy a törődés, a figyelem és a segítés képes jobbá tenni a világot. Hazánkban 2016-ban döntött az Országgyűlés arról, hogy november 12-ét a szociális munkává nyilvánítja. 2012-ben Debrecenben is közös elhatározásból született meg az első ünnepség gondolata, s idén immár a 14. alkalommal kerül rá sor.
Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata Év Dolgozója elismerő oklevelét – melyet a munkatársi közösség szavazatai alapján ítélnek oda – a vezetők köréből, az intézményüzemeltetés, a nappali ellátás és étkeztetés, a házi segítségnyújtás területéről egy-egy dolgozó, a szakosított ellátás területéről pedig két dolgozó vehette át:
- Puskás Mária vezető gondozó (a Fényesudvari Gondozó Szolgálat Víztorony Utcai Telephely dolgozója)
- Báthori Tamás szállítási, műszaki csoportvezető (a székhely, az idősek otthona dolgozója)
- Korbeák Gyuláné gondozó (a Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat Pósa Utcai Idősek és Demens Idősek Klubja dolgozója),
- Balla Gyöngyi gondozó (a Fényesudvari Gondozó Szolgálat Víztorony Utcai Telephely dolgozója)
- Zám Andrea gyógytornász (a székhely, az idősek otthona dolgozója)
- Dobi Lászlóné gondozó (a székhely, az idősek otthona ápolást, gondozást nyújtó részlegének dolgozója).
30 éves munkaviszonnyal jubilálóként Montlikáné Szabó Csilla gondozót, a Csapókerti Gondozó Szolgálat Süveg Utcai Idősek Klubja házi segítségnyújtásban dolgozó munkatársát köszöntötték.











































