Debreceni egyetemista az ország második legjobb „filmese”

A DUE Médiahálózat a Filmalap támogatásával és szakmai együttműködésével elsősorban a diákokat szólította meg a magyar filmet népszerűsítő játékban. A Nagy Magyar Filmteszt első fordulója, a 24 kérdésből álló, mobilról és számítógépről is elérhető online teszt nagy sikert aratott a fiatalok körében,
novembertől január végéig mintegy 17 ezer diák töltötte ki a tesztet.
A játék során a klasszikus és az új magyar filmekből egyaránt voltak kérdések, szöveges és képes feladványok is, melyeket szakmabeliek állítottak össze azzal a céllal, hogy átfogó képet adjanak a magyar film legjaváról.
Örökös-Tóth Lajos 19 éves diák, a Debreceni Egyetem magyar-történelem tanári szakos hallgatója barátnője javaslatára nevezett be a versenyre, és bejutott a döntőbe. A legjobb 24 versenyző mérte össze filmes tudását a budapesti Akvárium Klubban, a debreceni egyetemista a képzeletbeli dobogó második fokán végzett. Az eseményen Túróczi Szabolcstól vehette át a díjat, és a kísérő programok közül a kaszkadőrökkel történő beszélgetést és Radics Peti vloggerrel való közönségbeszélgetést élvezte a legjobban.





