Csalódás! A Hódos pokla nem égette meg a románokat

A női kézilabda EHF-kupa csoportköréért játszott a DVSC vasárnap este, és meglehetősen nehéz helyzetből indult a visszavágó a Hódosban, miután a Loki az első mérkőzésen 24–19-re kikapott a román Craiova otthonában. Ez azt jelentette, hogy akkor elég az ötgólos DVSC-siker, ha a Craiova nem dob többet 18 gólnál. Ha a vendégek elérik a 20 gólt, már hatgólos debreceni siker kell az EHF Kupa csoportkörébe jutáshoz.
A találkozón zsúfolásig telt ház fogadta a pályára lépő csapatokat, vasárnap délelőtt a maradék 100 belépő is elkelt, így a meccs előtt már ki sem nyitott a csarnok pénztára. Az ultrák fergeteges hangulatot teremtettek, de a románok ettől nem szeppentek meg. Az első félidőben sokáig nem sikerült a DVSC-nek faragnia a hátrányból, sőt, jobbára csak futott az eredmény után. A félidő derekán például három góllal ment a Craiova, tehát tetemesre hízott a debreceni hátrány az összesítésben.
A debreceni gárda a félidő hajrájához közeledve felzárkózott, egyszer még a vezetést is át tudta venni, de harminc perc után egygólos román előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
A 13-14-es félidei eredmény előrevetítette, hogy a Craiova minden valószínűség szerint többet dob 18 gólnál a cívisvárosban, így a Lokinak minimum hatgólos győzelem szükséges a továbbjutáshoz, azaz a második félidőt héttel kéne nyerni a debreceni üdvösséghez. Az első játékrész tükrében ez lehetetlen küldetésnek tűnt.
A Loki sajnos továbbra sem talált „fogást” a román együttesen, nagyot küzdöttek a lányok, de sehogyan sem tudták átvenni a vezetést. Negyedórával a vége előtt még mindig a vendégek vezettek (45. p.: 19-20), s ekkor már végképp szertefoszlott minden debreceni remény.
A továbbjutást elkönyvelő románok a végére kiengedtek, így legalább a győzelmet sikerült kiharcolni, de ez alighanem olcsó vigasz a debreceni kézilabdarajongók számára.
Továbbjutott: az SCM CRAIOVA, 48-45-ös összesítéssel





