Családi nap a Csapókertben: az állatmenhelyeknek gyűjtenek
Október 5-én, szombaton 14 és 17 óra között rendezik meg a Csapókerti Liget téren az őszköszöntő családi napot és Kutya Jó Pikniket. Az esemény különlegessége, hogy az állatok világnapjához kapcsolódóan adománygyűjtésre is sor kerül, amely Debrecen állatvédelmi referense, Szilágyi Edina kezdeményezésére valósul meg.
Az adománygyűjtés célja, hogy támogassák a helyi állatmenhelyeket és állatmentő civil szervezeteket, köztük a Bodolai Ferenc Add a Mancsod Alapítványt és az Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesületet. Az esemény szervezői arra kérik a közösséget, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek tárgyi adományokkal.
A legnagyobb szükség jelenleg száraz kutyatápra és konzervekre van, de a hideg idő közeledtével a meleg takarók, plédek, valamint régi ruhák és nedvszívó anyagok, mint pólók, törölközők, is hasznosak lehetnek. Az adományok az állatmenhelyek működését és az ott élő állatok ellátását segítik.
Az esemény lehetőséget nyújt az érdeklődők számára, hogy megismerjék a részt vevő állatvédő szervezetek munkáját, és közvetlenül támogassák őket.
Az rendezvény részletei ITT találhatók.