Bajnok a Győr, de ilyen Loki-vereséget minden napra!

28-25-re kikapott a DVSC Schaeffler a Győri Audi ETO KC együttesétől május 20-án este az elsőosztályú női kézilabda bajnokság záró fordulójában, a Hódosban; a debreceniek már ettől az eredménytől független a harmadik helyen végeztek a bajnokságban, míg a kisalföldiek megnyerték azt e győzelmükkel az FTC előtt (a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően).
A kezdő sípszó előtt a 31 évesen, makacs térdsérülése miatt idejekorán visszavonuló klasszist, Kovács Annát éltette állva a telt házas aréna. A jobbátlövő nemcsak kezdett, hanem ő szerezte a DVSC első gólját is, amellyel szépítettek a piros-fehérek (1-2, 3. perc). A kapuban Glauserrel, a mezőnyben a Schatzl, Hansen, Nze-Minko, Pintea, Ryu, Faluvégi hatossal kezdő Győr mérsékelt fölényét hozta az első tíz perc. A DVSC többször eltanácstalanodott a világ egyik, ha nem a legjobb fala előtt.

Ám aztán a nagy sztárokról is kiderült, hogy képesek hibázni, amelyet a Csapó, Vámos M., Vámos P., Hornyák, Tóvizi, Kovács, Arany összeállításban kezdő hazaiak a 11. percben már egyenlítéssel büntettek: a nővéréhez hasonlóan szupertehetséges Vámos Míra sprintelt, és fejezett be biztos kézzel egy hosszú passzt (4-4). Az ő következő találata már vezetéshez juttatta a Lokit és a következő percekben a Győrnek kellett kapaszkodnia a lelkes hazaiak után. A bajnokaspiránsnak majd a 23. percben sikerült visszavennie az előnyt Schatzl révén. Rosszabb időszakot futott a DVSC, hét a hat ellen próbálkoztak, de az eladott labdákat gyors gólokkal büntették Pinteáék, akik 13-16-al, azaz háromgólos előnnyel mehettek a szünetre.

A pauza után, a 36. percben előbb minimálisra szűkítette a DVSC a kisalföldi előnyt (16-17), Tóvizit teremtették a földhöz a védők, Kovács Anna pedig belőtte a büntetőt. Röviddel később már a kiváló debreceni beálló maga „büntetett”.

A hazaiak percekig a zöld-fehérek nyakán lihegtek, de aztán egy jó győri széria eredményeként a 48. percre eltávolodtak a vendégek (21-24). Hornyákék javára legyen mondva, innen is volt még lelkierejük visszajönni, az 57. percben akár egy gólra is olvadhatott volna a különbség, de nem sikerült közelebb férkőzni (Vámos Petra még átgyötörte magát a falon, Solberg azonban védett). Így a 28-25-ös vendég győzelemmel a Győré lett a két pont és a bajnok arany.

A fantasztikus hangulatú, 2 ezer néző előtt lejászott mérkőzés a lefújás után fiesztába fordult. A Hódos közönsége és a klub méltó módon ünnepelte a dobogós helyezést, közben persze a győriek sem fogták vissza magukat. Az önfeledt örömkönnyek mellé megindító, felejthetetlen pillanatok is jutottak. A zseniális Kovács Annát így búcsúztatták a sportbarátok:
Deonise Fachinello szintén visszavonul, bár a brazil átlövő valójában már nem is volt aktív, amikor 2021-ben a DVSC megkereste. Csapó Kyra – akinek a teljesítménye szintén kellett a Győr elleni szoros eredményhez – a pályafutását Érden folytatja.
Az ünneplés nemcsak a bronzának szólt, hiszen az U 22-es csapat megnyerte az NB II-t, így a következő szezonban jöhet z NB I B, azaz a másodosztály! Továbbá kiosztották az Év játékosa elismeréseket is: a felnőtteknél Vámos Petra, az ifiknél Panyi Anna, a serdülőknél Ferenczi Lili, az U15-ösöknél Réti Bíborka bizonyult a legjobbnak, a díjakat Ábrók Zsolt ügyvezető adta át.
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Büszkék lehetünk magunkra, köszönjük a szurkolóinknak ezt a komoly támogatást. Szenzációs évet zártunk, büszkék lehetünk a bronzéremre. Ahogy arra is, hogy ilyen jó meccset tudtunk játszani a világ legjobb csapatával.
Kun Attila: – Köszönet a DVSC-nek ezért a hangulatért; a felkészített, taktikus ellenfél nagyon megnehezítette a dolgunkat. A remek védekezésünkkel nyertük meg a mérkőzést. (A győriek vezetőedzője, Ambros Martin eltilását tölti, ezért nem ülhetett le a kispadra.)
RaL





