Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Augusztus helyett már a nyár elejére kész a Csokonai Színház

| 2023. 01. 25. | 11:15:00
A debreceni teátrumban a korábbi nézőszámnak közel duplája élvezheti majd az előadásokat.
Augusztus helyett már a nyár elejére kész a Csokonai Színház
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kilencven százalékos készültségben van a Csokonai Színház, és a nyár elején meglesz a hivatalos átadó is – mondta Papp László polgármester a felújítás alatt lévő teátrum január 25-én délelőtt tartott sajtónyilvános bejárásán. A városvezető azt is elmondta, a múlt év augusztusában átadott Csokonai Fórum és a Csokonai Színház lesz az ország két legmodernebb színjátszó helye.

– Ha van igazán értékőrző beruházás, akkor az a város egyik emblematikus épületének, a Csokonai Színháznak a felújítása. A színház a város nagyon fontos épülete, amely a kulturális misszióját, erejét, továbbá a régióra való kihatását is szimbolizálja – részletezte a városvezető. – 2020 szeptemberében kezdődött a felújítás. A kivitelező, a Hunép Zrt. gyakorlatilag szerkezetig bontotta vissza az épületet, a színpad alatti részen 6,5 méter mélyre mentek le. A munkálatok a műemlékfelügyelet ellenőrzése mellett zajlanak, tehát fontos az értékőrzés. Ennek köszönhetően az érkezési tér kivételével a színházat az eredeti terveknek megfelelően újították fel. A színpad gépészeti szerelési munkái 98 százalékos készültséget mutatnak, a nézőtérre a székeket beszerelték, az erkélyeken még hiányoznak, de folyamatosak a munkák. A belső helyiségek burkolása és festése, a nézőtér parkettázása elkészült, a zárófestés néhány helyen még hátra van, de azt a végső levonulás előtt kell megtenni, mint ahogy az elektromos és a gépészeti munkák is a végéhez közelednek. A homlokzati munkák, a kertépítészet is befejeződött. A színház kapacitása jelentősen növekedett. Több mint 600 ülőhely lesz, állóhelyekkel együtt 660 fölé emelkedik a befogadóképesség – részletezte Papp László, aki azt is elmondta, hogy a Csokonai Színház és a Csokonai Fórum jelentős mozgásteret biztosít az előadások számát tekintve. Debrecen kulturális értelemben is regionális kihatású. Mint fogalmazott, a színjátszás terén nagyon nehéz időszakon vannak túl. A pandémia hosszú időre lehetetlenné tette a színielőadások megtartását. Ezt az időszakot használták fel a teátrum felújítására. A színházi szempontból ínséges időszak a végéhez közeledik.

Újságírói kérdésre Papp László a költségekről is beszélt. A kivitelező Hunép a szerződés szerint nettó 9,6 milliárd forint értékben végzi a munkálatokat. Idővel azonban további forrást kellett biztosítani. A felújítás teljes egészében állami támogatásból zajlik.

A bejáráson jelen lévő Gemza Péter színházigazgató három lépésben végrehajtandó, összesen mintegy 40 fős létszámbővítésről is beszélt. Az első lépésbe, még az idén, 15-20 főt vesznek fel. Leginkább a műszaki személyzet létszámnövelése fontos. – A Csokonai Színház felújított épületének átadását követően Debrecennek három új színjátszóhelye lesz. A fórum és a színház átjárhatósága megvalósul, megszületett a két színházhoz kapcsolódó társulatbővítési koncepció. Az opera, az operett és a musical műfajában nagy a vákuum a városban. A színház egyik régi profilját, az operajátszást újraélesztjük – tette hozzá Gemza Péter.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Mérgező gáz egy nyíradonyi családi házban
Mérgező gáz egy nyíradonyi családi házban
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés