MTI
2022.02.12. 09:06
Széles rálátással dolgoznak az egyetem jövőjéért.
Neves hazai és külföldi szakemberekből álló tudományos és társadalmi tanácsadó testület segíti a jövőben a Debreceni Egyetem fejlődését.
Közleményük szerint a testület – amelynek tagjai között van mások mellett a Nobel-díjas Louis Joseph Ignarro farmakológus, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora és a Nobel-díj bizottság több tagja –, az egyetemet működtető Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját fogja segíteni szakmai tanácsaival, a tudományos, a társadalmi és a nemzetközi trendekhez igazodva.
Kossa György, a kuratórium elnöke azt mondta, a testület segítségével az egyetem szempontjából a legelőnyösebb, tudományosan megalapozott döntéseket lehet meghozni, aminek köszönhetően az intézmény még eredményesebb lehet a kutatás és az oktatás területén, valamint a nemzetközi kapcsolatok építésében és bővítésében.
– Olyan testületről van szó, amely széles rálátással dolgozik az egyetem jövőjéért. A tudományterületek alapos vizsgálata után a tagok megfogalmazzák és továbbítják az észrevételeket, amelyekkel kari szinten lehet új gyakorlatokat, javaslatokat kidolgozni, erősíteni az ipari kapcsolatokat, és még inkább összehangolni az oktatást és a tudományt – idézi a közlemény Kossa Györgyöt, aki szerint a testület tevékenysége új utakat nyithat a tudomány, a külföldi ösztöndíjak és az egyetemi együttműködések terén is.
A szaktekintélyek jelenléte ráirányíthatja a magasan jegyzett külföldi egyetemek és a fejlett országok figyelmét a Debreceni Egyetemre. Ezáltal olyan fontos kollaborációk jöhetnek létre, amelyek segíthetik a hallgató- és kutatócseréket, a határokon átívelő tudásmegosztást – mondta az elnök.
Hozzátette: új szemléletet, irányokat szeretnének megfogalmazni, ezek az új megoldások elősegíthetik, hogy az egyetem – legyen szó tudományról, kutatásról, vagy oktatásról – minél ismertebbé és népszerűbbé válhasson a hazai és a nemzetközi szintéren.
A tanácsadó testület elnöke Nagy Péter, a DE egyetemi tanára, az Országos Onkológiai Intézet tudományos és nemzetközi kapcsolatok igazgatója, az Európai Rákkutatási Akadémia tagja és a WHO Nemzetközi Rákkutató Szervezet Tudományos Tanácsának (IARC) magyar delegáltja.
A közlemény szerint Nagy Péter hangsúlyozta: a tudományterületek széles skálája képviselteti magát a testületben annak érdekében, hogy a különböző diszciplínák kiegyensúlyozott figyelmet kaphassanak. Az országosan egyedülálló, ötven tagú tudományos és társadalmi tanácsadó testület az első ülésén jelenti majd be hivatalos megalakulását, ezt követően indul az operatív munka. A személyes tanácskozásokra csak akkor kerülhet sor, ha azt a járványhelyzet megengedi - írták.
A DE tudományos és társadalmi tanácsadó testület tagjainak névsora a https://gtidea.hu/tudomanyos-es-tarsadalmi-tanacsado-testulet-tagjai linken érhető el.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.26)