Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Papp László karácsonyi üzenete Debrecennek

| 2021. 12. 25. | 12:00:00
A polgármester boldogan köszöntött mindenkit.
Papp László karácsonyi üzenete Debrecennek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Papp László, Debrecen polgármestere videóját azzal indította, hogy visszagondolt a tavalyi karácsonyra, amikor is emlékei szerint kicsit szomorkásan, csendes hangulatban vártuk a karácsonyt. – Az adventi időszakban akkor nem volt lehetőségünk a megszokott módon készülni az ünnepekre, hiszen Debrecen belvárosából hiányzott a nyüzsgés, a sürgés-forgás, a vásár, a gasztronómiai élmények, a találkozások öröme, a lelki feltöltődést nyújtó négy adventi gyertyagyújtás élő varázsa – mondta.

Majd azzal folytatta, hogy sokan sajnos szeretteiket, barátaikat, vagy éppen egészségüket veszítették el.

A városvezető hozzátette, hogy az emberiségnek rá kellett döbbennie, mennyi áldás is van az életben, amiért hálásak lehetünk, amikor nem a koronavírus-járvány árnyékában élünk.

– A körülöttünk élő szeretteink jelenlétét, testi és lelki harmóniánkat annyira természetesnek vettük, hogy talán nem is értékeltük eléggé. Most azonban itt a lehetőség, hogy az idén karácsonykor valóban ismét felszabadult legyen az örömünk. A koronavírus elleni védőoltás világszerte milliók életét mentette meg, és mivel ennek köszönhetően számos korlátozástól mentesülhettünk, így végső soron mindannyiunk életére óriási hatással volt

– fogalmazta meg az idei lehetőségeket Papp László.

Befejezésként pedig ekképp vélekedett Debrecen először embere: – Azt kívánom, hogy a következő napok szóljanak mindannyiunk számára a kikapcsolódásról. Felejtsük el a hétköznapokban minket terhelő gondokat, nehézségeket és fájdalmakat. Csak azokra figyeljünk, akik pótolhatatlanok az életünkben – majd meghitt, békés karácsonyt is kívánt mindenkinek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés