Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megvertek, majd kiraboltak egy fiút a Nagyerdőn

| 2021. 08. 02. | 12:58:00
A gyanúsítottak 15 és 16 évesek.
Megvertek, majd kiraboltak egy fiút a Nagyerdőn
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 15 és egy 16 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a fiatalabb gyanúsított Debrecenben, a Nagyerdő területén többször is megütött egy fiút, majd a táskáját átkutatta és elvette a karláncát július 29-én 19 óra körül. Társa, eközben a kerékpárja átadására szólította fel a sértettet.

A bejelentést követően a rendőrök még aznap este elfogták a feltételezett elkövetőket, az ellopott karláncot pedig lefoglalták. Az eljárás során fény derült arra is, hogy a gyanúsítottak pár héttel korábban is bántalmazták a sértettet Debrecenben, aki ekkor 30 ezer forintot adott át a két fiúnak.

A nyomozók kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!