Hasznos annak, aki adja, és annak is, aki kapja – ilyen az önkéntesség
„A hit védelme és a szegények szolgálata” – több mint 900 éve ez minden Máltai szervezet jelmondata a világon. A segítségre szorulók száma sajnos nem csökken, de szerencsére vannak olyan emberek, önkéntesek, akik magas szintű szakmai felkészültséggel helyt állnak, és azért dolgoznak, hogy segítsenek. Molnár Tamással, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális koordinátorával beszélgettünk adományozásról, szorongásról, előítéletről.
Cívishír: Koordinátorként dolgozik a szeretetszolgálatnál. Az ön esetében ez pontosan mit jelent?
Molnár Tamás: Több mint hat éve dolgozom a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál; a gyerekesély programban kezdtem. Ma már az ország 31 járásában irányít és támogat ilyen programokat a szeretetszolgálat, többek között gyermekprogramokat, fejlesztőfoglalkozásokat tartunk a járásközpontokkal együtt. Innen volt lehetőségem más programokba is bekapcsolódni, valamint a szeretetszolgálat debreceni önkéntes csoportjának is tagja lettem. Eközben elindult az ifjúsági önkéntességet megújító program; nagyon nagy bizalmat szavazott nekem a vezetőség, hiszen ebben a régióban ezt a feladatot én koordinálhatom. Ez hatalmas öröm és lehetőség volt számomra, így a fiatalokkal már több mint három éve dolgozom együtt. Az alapcsapathoz folyamatosan csatlakoznak, ez nagyon jó érzés. Debreceni központtal működik az ifjúsági program, de Nyíregyházán, Kisvárdán és Karcagon is ügyes fiatalokat ismerhettem meg. Ezen kívül 2019-ben elindult a Felzárkózó Települések program is. Ez egy átfogó program, melyet a 300 leghátrányosabb helyzetű település felzárkózásának elősegítésére indított a kormány. Ennek irányítására Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét nevezték ki miniszterelnöki biztosnak. A program a gyermekekre fókuszál, elsősorban arra teremt esélyt, hogy ők már ne szükségszerűen örököljék szüleik sorsát, hanem legyen lehetőségük más életet élni. Ehhez tavaly csatlakozhattam, itt is koordináló feladatkört látok el. Komplex szemlélettel igyekszünk a településeket fejleszteni, szakmai segítséget adni. Ezt a hatalmas munkát nem egyedül a Máltai Szeretetszolgálat végzi, hiszen több nagy karitatív szervezet, alapítvány, civil szervezet van benne a programban. Fontos, hogy a településeken a már korábban ott működő és komoly eredményeket elért szervezetekkel együtt, őket segítve végezzük a munkát. A mi régiónkban például az Igazgyöngy Alapítvánnyal, a Református Szeretetszolgálattal, a Baptista Segélyszervezettel és a Katolikus Karitásszal is együtt dolgozunk. Mivel ez egy nagy, hálózatosodott feladat, így szükség van olyan emberekre, akik a kommunikációt segítik, támogatják a helyben folyó munkát, információkat osztanak meg. Én is ezt a szerepet töltöm be ebben a programban.
Cívishír: Tanárként végzett, de a tanítás helyett a segítést választotta, és nem csak beszél a módszerekről, aktívan ki is veszi a részét a feladatokból.
Molnár Tamás: Szociálpedagógus az eredeti végzettségem, valamint a művelődésszervező-felnőttoktatás-képzőt, majd pedig a történelem-földrajz tanári szakot is elvégeztem a Debreceni Egyetemen. Sokáig azt hittem, főleg hátrányos helyzetű fiatalokat fogok tanítani. Ez a szociálpedagógia és a pedagógia kombinációja lett volna, de az utam végül a Máltai Szeretetszolgálathoz vezetett. Itt szintén sokat foglalkozom hátrányos helyzetű gyerekekkel, és talán azért is ragadtam meg ebben a szerepkörben, mert a máltai küldetésünkből adódóan a társadalomra és akár a döntéshozókra is van lehetőségünk hatni. Kíváncsiak a véleményünkre, ugyanakkor mehetünk, odaállhatunk a gyerekek mellé. Ez a kettősség nagyon előnyös, és nagyon szeretem ezt a szeretetszolgálatnál.
Cívishír: Az önkéntességből mennyire veszik ki a részüket az emberek?
Molnár Tamás: Azt tapasztaljuk, hogy sokan egyre tudatosabbá válnak, egyre többet látnak, hallanak és éreznek a világból. Rájönnek, bizonyos dolgokat csak úgy ismerhetnek meg, ha odamennek, és kiveszik a részüket a feladatokból. Legyen az egy társadalmi probléma kezelése, vagy egy ruhaosztás. Tudják, szükség van az ő segítségükre. Igazán hasznosnak érezhetik itt magukat úgy, hogy nemcsak egy zsák ruhaadományt visznek a szeretetszolgálathoz, hanem a szétosztásban is részt vehetnek egy gyermekprogram keretében. Ha valaki szívesen fest arcot, akkor eljön, és nemcsak odaadja az adományát, hanem a gyerekeknek plusz örömet okoz. Ezzel hozzájárul a saját személyiségfejlődéséhez is. Nemcsak segít, hanem ő maga is többé válik. Ezt Kozma Imre atya úgy szokta mondani, hogy aki jót tesz, az jobb lesz. Az önkénteseink többet tapasztalnak, sokfajta sorsot ismernek meg, és más szemmel néznek a rászoruló emberekre azután, ha néhány napot önkéntesként töltenek. Ez minden korosztályra igaz, de a fiatalokra, akikkel együtt dolgozom, még inkább. Nagyon nyitottak, elfogadók és kíváncsiak.
Cívishír: A fiatalokban nem kelt szorongást, amikor halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak?
Molnár Tamás: Nagyon ügyesek, érzékenyek, talpraesettek a fiataljaink. Minden alkalom előtt van beszélgetés, ha olyan településre érkezünk, ahol nehezebb körülmények között élnek az emberek. Emellett minden önkéntes program után is leülünk, és egy tea mellett megbeszéljük, mi történt az adott napon, mit tapasztaltak, az milyen hatással volt rájuk. Sokszor tényleg nagyon nehéz sorsú gyerekekkel találkoznak, mi pedig segítünk nekik, hogy a tapasztalataikat feldolgozzák és értékként vigyék magukkal, ne pedig teherként. A debreceni ifjúsági csoport nagyon erős lelki védelmet ad, szoros közösség alakult ki, bármit megbeszélhetnek egymással és velünk is; az önkéntesség során átélteket, vagy a saját életük egy-egy nehéz szituációját. Egy baráti csapat kezd kiforrni. Ez a másik nagyon fontos dolog az önkéntességben: kis baráti társaságok formálódnak és erősödnek meg.
Cívishír: Kapnak felkészítést az ifjú önkéntesek, mielőtt terepre mennek?
Molnár Tamás: Természetesen. Megtanulják a játékokat, amelyeket levezetnek a programon, valamint azt is, ezeket hogyan tanítsák meg a gyerekeknek, hogy amikor mi eljövünk, ők nélkülünk is tudjanak fejlesztő játékokat játszani. Ezek a felkészítő alkalmak arra is jók, hogy a csapatba is kicsit beilleszkednek, és tanulnak a Máltai Szeretetszolgálatról is. Megismerik a jelmondatunkat, az értékeket, amelyeket képviselünk, valamint felkészítjük őket arra, hova érkeznek, kikkel találkozhatnak, milyen szituációk fordulhatnak elő, vagyis, hogy mi fog várni rájuk, és azt is elmagyarázzuk, mindez milyen társadalmi helyzetekből fakad. Fontos, hogy értsék ezeket, mielőtt elmegyünk egy-egy helyszínre. Persze más, amikor az ember megtanul valamit elméletben és más, amikor megtapasztalja azt. Van olyan fiatal, aki elsőre nem érti ezt a máltai módszert, mert előzőleg olyan önkéntes feladatokat vállalt, melyekre nem kellett külön felkészülni, például egy vízosztást a főtéren. Ilyenkor furcsa, hogy nálunk órákig csak arról beszélünk, mi történik a világban és mivel foglalkozik a szeretetszolgálat. De miután véget érnek ezek az alkalmak, és elmegyünk valahova, mondjuk szegregált élethelyzetben lévő gyermekekhez játszani, akkor rájönnek, miért is beszélgettünk annyit ezekről a dolgokról.
Cívishír: Találkoznak olyan fiatallal, aki nagyon „beleáll”, és a rászoruló minden gondját meg akarja oldani?
Molnár Tamás: Az önkéntesek sosem mennek egyedül terepre, mindig vannak velük felnőtt szakemberek, szociális munkások, vagy olyan idősebb önkéntes tagok, akik már rengeteget tapasztaltak. Több szociális munkás hallgatónk is van az egyetemről. Sokat beszélgetünk arról, mint jelent az a máltai mondás, hogy „Segíteni csak jól szabad”. Nem egyedül a mi dolgunk a rászoruló emberek problémáinak megoldása. Tudatosítani kell a srácokban, hogy nem hozhatjuk helyre egy ember életét őhelyette, azaz nem a bajban lévő ember helyett kell cselekedni, hiszen az nem eredményes folyamat, hanem vele együtt kell lépéseket tenni. Rövidtávon hatásos lehet, ha átvállalják a rászoruló problémáját, de emiatt újra és újra rászorulóvá válik, hiszen megszokja, hogy megoldják helyette a gondokat. Ez nem célunk. Azt is megtanulják, hogy az önkénteseknek ott és akkor az a feladatuk, hogy ha valaki segítséget kér, akkor a szakemberekhez, munkatársainkhoz irányítsák őt. Például, ha az önkéntes mellett ott van a szeretetszolgálat munkatársa, akkor célszerű hozzá irányítani a rászorulót, hiszen ő tud neki segíteni. Nyilván nem lesz az ifjú önkénteseink mindegyike szociális munkás, de megismerik ezeket az alapelveket. Ezeket a helyzeteket a fiataloknak még nagyon nehéz kezelni, ezért is beszéljük át az adott szituációkat. Elmondjuk, ki mikor volt nagyon ügyes, mikor járt el helyesen és azt is, mit kellett volna másképp csinálni.
Cívishír: Van, akin nem lehet segíteni?
Molnár Tamás: A Máltai Szeretetszolgálat keresztény alapelvek szerint működik, ebből fakad a küldetésünk és a kötelezettségünk. Egyetlen embertől sem lehet elfordulni, hanem meg kell próbálni segíteni. Mindig az egyéni szükségletek szerint igyekszünk segíteni, figyelembe véve, hogy minden ember máshol tart az életében, más képességi vannak a problémái megoldására. Mi megpróbálunk mindenkinek a lehetőségeink és legjobb tudásunk szerint segíteni. Ha valaki nem akar, vagy nem tud önmagáért tenni, akkor nehéz helyzetbe kerülnek az önkénteseink és a szakembereink is. Ilyen helyzetben azt tehetjük, hogy olyan személyt vonunk be a segítő munkába, aki a legtöbbet tudja tenni azért, hogy az illetőt kimozdítsa a nyugvópontjáról, mondjuk pszichológust.
Cívishír: Az adományozásról is ejtsünk pár szót. Milyen is a jó adomány?
Molnár Tamás: Mint említettem, a szeretetszolgálat azt vallja, hogy segíteni csak jól szabad. Ezt az adományozás kapcsán úgy szoktuk megfogalmazni, hogy olyan adományt adjunk jó szívvel, amit mi magunk is szívesen fogadnánk. Legyen az egy játék vagy ruha. Debrecenben, az Erzsébet utcában van a központunk, 20 ember dolgozik azon, hogy csak használható, hasznos és szép dolgok jussanak el a bajba jutott emberekhez. Emellett krízisirodát üzemeltetnek, és segítenek a rászorulóknak. A csapat önkéntesekből áll, óriási türelemmel nézik át az adományokat, mert sok szakadt ruha, kerekek nélküli kisautó is érkezik. Azt szoktuk kérni, az adományozók gondoljanak bele abba, hogy örülnének-e, ha a gyermekük kerekek nélküli kisautót kapna ajándékba? Azért, mert egy gyermek szegény sorba született, kell, hogy az autójának legyen kereke! Mert egy adomány nem csak a konkrét segítségnyújtás miatt fontos, de a nehéz helyzetben élő emberek méltóságához is hozzájárul. Ha azt érzi, hogy valaki szeretettel és odafigyeléssel készítette össze a neki szánt adományt. Óriási tisztelet Debrecen szerte azoknak az embereknek, akik nagyon szuper, használható dolgokat hoznak be, legyen az konyhai felszerelés, ruha, gyermekjáték. A debreceniek hihetetlenül jószívűek, és fantasztikus dolgokat ajánlanak fel. Van, hogy bejön valaki és elmeséli, hogy a kezében lévő társasjáték hónapok óta hever a polcon, majd hozzáteszi, játszunk úgy vele, ahogy ők tették az elmúlt 10-15 évben. És persze vannak olyanok, akik félreértelmezik az adományozást, és úgy gondolják, ha adtak egy zsák jó ruhát, akkor egy zsák használhatatlan dolgot is mellé tehetnek – hiszen csak meg kell foltozni, esetleg egy ügyes kezű ember meg tudja szerelni. Ezekkel csak az a baj, hogy nincs ember és idő a javításra. A használhatatlan adományokkal pedig még rengeteg munkánk van. Ha összegyűlik egy nagyobb mennyiség, akkor azt a munkatársaink elviszik a hulladékgyűjtőbe. Azt is feladatunknak tartjuk, hogy tudatosítsuk: az adományozás nem lomtalanítás.
Cívishír: Mi történik, amikor a szeretetszolgálat játszóbusza megérkezik egy-egy településre?
Molnár Tamás: Ahol már van egy aktív közösségünk, Jelenlét Pontunk, vagy az önkéntes csoportunk folyamatos munkát végez, ott ismernek minket, tudják a helyiek, mire számíthatnak, mi fog történni, ha megérkezünk egy programmal, ruhaosztással, segítségnyújtással. Ezeken a helyeken az önkénteseink munkája is könnyebb, mert a csoportvezetőknek kapcsolata van a rászoruló emberekkel, hiszen hozzájuk fordulnak, ha baj van. Szinte már személyes ismerősök. Új helyre viszont ritkán viszünk fiatal önkéntest, legtöbbször csak felkészült szakemberrel érkezünk. Ők ezt tanulták, erre kaptak kiképzést, pontosan tudják, hogyan kell segíteni. Nagyon fontos, hogy a szeretetszolgálat munkatársai rendszeresen kapnak szupervíziót, a keresztény hitben élő kollégáink pedig időről időre részt vesznek lelki gyakorlatokon. Utóbbiak mindig többnaposak; igyekszünk a munkatársaink, önkénteseink lelki egészségére is vigyázni. Aki igényli, részt vehet ezeket az előadásokon, hogy jobban fel tudja dolgozni azokat az élethelyzeteket, szituációkat, amikkel a munkája vagy az önkénteskedése során találkozott.
Cívishír: Van olyan élmény, amit nem tudott feloldani magában?
Molnár Tamás: A munkámat hivatásomként élem meg, ezért túlnyomó részt jó élményeim vannak mind a munkatársaimmal, mind a partnerszervezeteinkkel, mind a terepen a családok körében, akikért dolgozunk. A rosszakat elfelejti az ember, nincs is idő, hogy a sérelmeket, negatív érzéseket cipeljük magunkkal. A szakembereink, kollégáink a mi feszültségeinket is feloldják, a rossz dolgok pedig a múlt homályába tűnnek. A jók ezzel szemben örömként megmaradnak. Nem is lehet ezeket szavakba foglalni. Csak a mosolyra emlékszem, a hálás gyerekekre. Csillog a szemük, amikor megérkezünk egy ugrálóvárral, egy arcfestéssel, játékokkal – körbe állunk, megfogjuk a kezüket, és elkezdünk, mondjuk egy körjátékot vagy egy fogócskát. Olyankor nem foglalkozik azzal, hová fog hazamenni, csak másfél-két óráig jól érzi magát és nevet. Ezért szeretek az önkéntes ifikkel játszani, mert ők ugyanezt az élményt, szeretetet élik és adják át.
Cívishír: Tapasztalták-e, hogy egy ifjúsági önkéntesben előítéletek lettek volna?
Molnár Tamás: Mivel viszonylag hosszabb felkészítést kapnak, ezért már akkor igyekszünk az esetleges negatív érzéseket feloldani. Emellett a szeretetszolgálat tevékenysége szerteágazó, így ha valakiben hasonlót tapasztatunk, akkor olyan feladatot találunk neki, amiben az előítéletét fokozatosan el tudja oszlatni. Nem jellemző, hogy a beszélgetéseink végére olyan srác menne szegregátumba, aki előítéletes. Az információkat pedig a gyakorlat még inkább elmélyíti. A szeretetszolgálatnak olyan önkéntesei is vannak, akik maguk is hátrányos helyzetűek. Amikor ők segítenek, azt látom rajtuk – szinte szavakkal leírhatatlan –, hogy sokkal hamarabb megnyílnak, hamarabb odanyújtják a kezüket. Minden sokkal gördülékenyebben megy nekik, amikor egy másik gyereken segítenek. Ők ott, abban az őszinte segítő szerepben igazán jelen tudnak lenni.
Cívishír: Fogyatékkal élőkkel is foglalkoznak. Mit tapasztal, a fiatal önkéntesek hogyan viszonyulnak hozzájuk?
Molnár Tamás: Azt látjuk, hogy az egész társadalmunk egyre elfogadóbb és támogató a fogyatékossággal élő emberekkel. Nekünk főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak olyan intézményeink, ahol fogyatékkal élő emberek kapnak nappali vagy bentlakásos ellátást, mi ott tudunk aktívabban segíteni. Az önkénteseinknek is igyekszünk lehetőséget adni, hogy találkozzanak velük és megismerjék őket; a legutóbbi ifjúsági táborban két nagyobb intézményünkben is segítettek. Nagyon izgalmasak voltak az esti feldolgozó foglalkozások, vártam, hogy a coach-ok, szupervízorok mit hoznak ki a beszélgetésekből, és fantasztikus volt látni, hogy a legelső megszólalók azok voltak, akik ezekben az intézményekben voltak aznap. Csillogott a szemük, ragyogott az arcuk és mosolyogtak. Elmondták, hogy rengeteg szeretetet kaptak, remek érzés volt leülni a fogyatékkal élő fiatalokkal beszélgetni, társasjátékozni, részt venni a napjukban. Ez azért is nagyon fontos, mert ezeket az élményeket a srácok elmesélik otthon, az iskolában, a baráti körben, és így tudjuk bontani az előítéletek falait.
Cívishír: A fiatalok a Máltai Szeretetszolgálatnál is teljesíthetik az 50 órás közösségi szolgálatot?
Molnár Tamás: Tárt karokkal várjuk őket. Azt gondoljuk, ha ezt az időt egy nagy szervezetnél töltik el, akkor több területen is betekintést kaphatnak a civil szervezetek munkájába. Mi ezt az 50 órát általában arra használjuk fel, hogy megmutassuk, mivel foglalkozik a Máltai Szeretetszolgálat, emellett becsatornázzuk őket az ifjúsági közösségünkbe. Néhányan olyan jól érzik magukat, hogy maradnak tovább önkénteskedni. Azt tanácsolom a fiataloknak, kezdjék el mihamarabb az önkéntességet, hiszen rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek. Az élet bármely pontjára kerülnek, az élménnyel csak többek lesznek és gyarapszik a tudásuk.
Fogarasi Renáta
