Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csaknem hatvan éve a pályán Debrecen vajkezű órásmestere

| 2021. 06. 18. | 13:49:00
A nagyobb munkákat már meghagyja a fiataloknak.
Csaknem hatvan éve a pályán Debrecen vajkezű órásmestere
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mucsi Mihály neve egykor fogalom volt Debrecenben. Az immár 77 éves órásmester szaktudásáért sokan vidékről is felkerekedtek, ha elromlott a család kedvenc faliórája, vagy ha minden előjel nélkül egyszer csak megállt a jó öreg Pobeda. Ma már nehezen képzelhető el, hogy a ’70-es, a ’80-as, de még a ’90-es években is mekkora presztízse volt ennek a szakmának. A Mucsi név jól csengő márka volt, olyan, mint az órák között mondjuk a Doxa, de lehet, hogy inkább a Rolex. A mestert a Piac utca egyik udvarában lévő apró üzletében kerestük fel.

Olyan, mintha megállt volna itt az idő. A berendezés, a dizájn a nyolcvanas éveket idézi. Nem tervez egy komolyabb felújítást?
Mucsi Mihály: Csak egy-két évig csinálom már, addig meg jó lesz így is. Egyébként is főleg idősek járnak hozzám, ők meg nem a külsőségekre kíváncsiak.

Az egy főre jutó kakukkos órák száma szerintem Magyarországon a legmagasabb. Nekünk is volt a nagyszobában, de egy idő után inkább nem húztuk fel. Biztosan sok megfordult a kezei között…
Mucsi Mihály: Hogyne! Rengeteg dolgom volt velük, sőt időnként még mindig hoznak javításra, de szerencsére már csak olyat, amit az oroszok gyártottak. A román típus valahogy kiment a divatból, de nem is bánom, mert az pont olyan volt, mint a Dáciájuk.

Miért pont órásnak tanult?
Mucsi Mihály: Bizonyos szempontból a kényszer szülte, hogy ezen a pályán kötöttem ki. Tíz éves koromban ugyanis volt egy csontvelőgyulladásom, ami miatt hatszor is meg kellett műteni a jobb karomat. Tehát elég korán eldőlt, hogy nehéz fizikai munkát nem végezhetek, így nem léphettem például édesapám nyomdokaiba sem, aki szülőfalumban, a román határhoz közeli Álmosdon volt kovácsmester. Amikor eljött a pályaválasztás ideje, apám némi közbenjárására először úgy tűnt, hogy az ipari iskolában esztergályosnak tanulhatok, de csak kazánkovácsnak vettek fel, amit viszont a műtött kezem miatt nem tudtam vállalni. Végül a finommechanikai vállalathoz jelentkeztem rádióműszerésznek, de oda meg azért nem juthattam be, mert akkor azt a szakmát már érettségihez kötötték. Megkérdezték, nem akarok-e órásnak tanulni. Igent mondtam, bár fogalmam se volt róla, mi fán terem ez a szakma.

Mostanában egyre többet hallunk a gyakorlati képzés fontosságáról, arról, hogy egy adott szakmát nem az iskolapadban ülve lehet elsajátítani. Úgy nevezik, hogy duális képzés. Annak idején hogy működött ez?
Mucsi Mihály: Egy héten két napot jártunk iskolában, négy nap volt a gyakorlat, tehát sokkal több időt töltöttünk a műhelyben, mint a tantermekben. Remek mesterektől leshettük el a szakma apró fogásait, így amikor 1962-ben végeztünk, készen álltunk arra, hogy „élesben” is kipróbáljuk a tudásunkat. Végzés után ott maradtam a finommechanikánál, majd az Óra-Ékszer Vállalatnál dolgoztam húsz évig. Főleg garanciális javításokat végeztünk, és a cég a folyamatos fejlesztésünkről is gondoskodott. Minden évben továbbképzésekre jártunk, eljutottunk a moszkvai óragyárba és az NDK-ba is, ahol a híres Ruhla órákat készítették. A duális képzés tehát abban az időben az ipari tanulók életének szerves része volt. Akkoriban egy órás munkája nagyon sokféle feladatból állt. Lényegesen kisebb volt ugyan a választék, ezért kevesebb típushoz kellett érteni, de mivel az alkatrész-ellátás nem mindig működött zökkenőmentesen, nem ritkán a komolyabb problémákat is nekünk kellett megoldani. Például, ha úgy adódott, a felhúzótengelyt vagy a billenőtengelyt is mi esztergáltuk. Az Óra-Ékszernél rengeteg volt a munka, ma már szinte hihetetlen, de gyakran csak egy évre tudtuk vállalni a javítást, és mégis otthagyták az emberek az órájukat.

Most, ha egy hétnél hosszabb időre vállalná, akár be is zárhatná a boltot, biztos, hogy elveszítené az összes ügyfelét…
Mucsi Mihály: Igen, de akkor sokkal több embernek, szinte mindenkinek volt karórája, és minden lakásban volt falióra, meg általában több ébresztőóra is. Nem véletlen, hogy Debrecenben is 40-50 órás dolgozott, és mindegyik meg is élt belőle. Ma jó, ha 4-5 mestert talál a városban, és pusztán az órajavításból már ők sem könnyen tudnának boldogulni, ezért például óraárusítással is foglalkoznak. Az okostelefonok megjelenése aztán teljesen „betett” ennek a piacnak, hiszen tökéletesen helyettesíti, így feleslegessé is teszi az órát. Legalább egy okostelefonja ma már mindenkinek van. Ha valakitől az utcán megkérdezi a pontos időt, szinte biztos, hogy a nem létező karórája helyett az okostelefonját veszi elő a farzsebéből, és azon nézi meg, hány óra van.

Egyáltalán ki visel ma még karórát?
Mucsi Mihály: Nagyon kevesen. Nem népszerű se a felnőttek, se a gyerekek körében. Akiknek mégis van, azok többnyire az olcsó hongkongi divatórákat hordják, amiből hatalmas a választék. Ha elromlik, sokszor nem is javítható, viszont kétezer forintért lehet venni egy másikat. Nálam egy eredeti bőrszíj kerül annyiba. Aztán vannak azok, akik milliós karórákat viselnek. Nekik ez egyfajta státuszszimbólum, olyan, mint egy drága sportkocsi. Bizonyos körökben nemcsak azt lesik, hogy milyen autóval érkezel egy partira, hanem azt is, hogy milyen az órád. Ezeket már csak szervizben lehet javíttatni, máskülönben elvész a garancia, ezért egy „egyszerű” mester nem is igen találkozik ilyen drága órákkal.

Volt a kezében azért valami különlegesség?
Mucsi Mihály: Nagyon ritkán. Persze a szép svájci órákat, mondjuk, egy Schaffhausent vagy egy Doxát mindig megcsodál az ember, de olyan igazi kuriózumra, talán egyre emlékszem. Behoztak hozzám egyszer egy Rolexet, és annyira megakadt rajta a szemem, hogy az illető azt hitte, azért nézem annyira, mert hamisnak tartom. Mondtam is neki, hogy hadd vizsgáljam már meg jobban, mert ilyen még az életben nem volt a kezemben. Na, az tényleg egy különleges darab volt, se előtte, se utána nem láttam olyat. De az az igazság, hogy manapság már a svájci órák többségét is Hongkongban rakják össze, az olcsó munkaerő nagyobb úr a hagyománynál.

Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, melyik időszak volt a fénykor?
Mucsi Mihály: A nyolcvanas-kilencvenes évek, amikor már maszek voltam. A legnagyobb forgalom talán akkor volt, amikor tíz éven át a Centrum Áruházban, majd utána újabb tíz évig a Debrecen Áruházban dolgoztam. Nagyon sokan megfordultak ezeken a helyeken, és akkor még szinte mindenkinek volt ilyen-olyan órája, ami időnként azért csak elromlott, vagy legalábbis az elem lemerült benne. Rengeteg emberrel megismerkedtem, akik aztán rendszeresen hozzám jöttek, ha valamit meg kellett javítani. Emlékszem, abban az időben a Piac utcán még hatalmas nyüzsgés volt. Ha bejött egy vonat a nagyállomásra, az emberek első dolga az volt, hogy bementek vásárolni a Centrum Áruházba. Aztán megjelentek a multik, és a város főutcája kihalt. Dél körül most is olyan érzése van az embernek, mintha megállt volna az idő.

Mitől lesz jó órásmester valaki? Izgága embernek nem biztos, hogy való ez a pálya…
Mucsi Mihály: Kell hozzá némi kézügyesség, de a legfontosabb a jó alapképzés, amit a mi korosztályunk megkapott. Erre bizonyíték, hogy nagyon sok kiváló órás kezdte a szakmát a hatvanas-hetvenes években. Ha valaki izgága, azért még lehet jó órásmester, a szakmával együtt ugyanis a türelmet, az apró, finom mozdulatokat is megtanulja az ember. Egy bizonyos kor után aztán elkezd remegni a kéz, és a jól begyakorolt mozgások már nem mennek olyan könnyen.

Hetvenhét évesen mégis itt van a műhelyben minden hétköznap. Miért?
Mucsi Mihály: Tudom, hogy abba kéne már hagynom, de egyelőre valahogy mégsem érzem, hogy eljött az ideje. Az ismerősök minden nap benéznek az üzletbe, jól elbeszélgetünk, eltelik az idő. Komolyabb munkát, például mechanikus óra javítását, már nem vállalok el – elemcsere, szíjcsere még jöhet, de a többit meghagyom a fiatalabbaknak.

Takács Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Győzelem vagy halál - így vág neki a szegedi útnak a DEAC
Győzelem vagy halál - így vág neki a szegedi útnak a DEAC
A debreceniek vereség esetén csak nagy mázlival juthatnának be a rájátszásba.
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés