Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Sinopharmot is gyártják majd a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyagnyárban

| 2021. 05. 31. | 17:39:00
Szijjártó szerint Kína és Magyarország jelentős gazdasági sikertörténetek előtt áll.
A Sinopharmot is gyártják majd a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyagnyárban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy az utóbbi hét évben immár 12. alkalommal folytatott kétoldalú tárgyalást kínai kollégájával, Vang Jivel, ez mutatja, hogy a felek mekkora jelentőséget tulajdonítanak az együttműködésük folyamatos fejlesztésének.

"Magyarország és a Kínai Népköztársaság 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből"

- mondta, hozzátéve: "annak sikere most már megmentett emberéletekben mérhető".
"Az oltóanyag nem ideológiai vagy geopolitikai kérdés, az életmentéshez szükséges eszköz.

Ha nem múltak volna emberéletek ezen a kérdésen, akkor most egyszerűen és hangosan kinevethetnénk azokat, akik mindenfajta sületlenségeket és butaságokat hordtak össze a kínai oltóanyagról

- fogalmazott.
Szijjártó rámutatott, hogy amennyiben a kormány nem vásárolt volna vakcinát a Sinopharmtól, akkor "most egymillióval kevesebben lennének beoltva, nem állnánk az Európai Unió élén az oltottság tekintetében, és nem tudtunk volna jelentős lépéseket tenni vissza a normalitás irányába".
Hozzátette, hogy folytatódni fog az együttműködés az oltóanyagok terén,

Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját, s ez fontos előny, ugyanis a világon folyamatos lesz a kereslet a vakcinák iránt.

A miniszter kiemelte, hogy az egészségügyi mellett a gazdasági válasz sikeressége is fontos, márpedig

a két ország jelentős gazdasági sikertörténetek előtt áll.

Megemlítette egyebek mellett, hogy hamarosan két nagy kínai bank is megjelenik Magyarországon, több magyar cég komoly sikereket ért el az ázsiai országban, illetve jelenleg is több nagy magyarországi beruházásról folynak tárgyalások, például az elektromos autók gyártása terén.
Az EU és Kína közötti kapcsolatról szólva leszögezte, a kormány támogatja a viszony javítását célzó kezdeményezéseket, "szankciók és ellenségeskedés" helyett kölcsönös érdekeken alapuló, kölcsönös tiszteletre építő együttműködésre lenne szükség.
Szijjártó azon véleményének adott hangot, hogy az átfogó beruházási megállapodás megakadályozása ellentétes az európai érdekekkel,

már a kontinensnek is "rá kellene ébrednie, hogy új realitás van a világban", és ha nem sikerül javítani a kapcsolatokat, akkor az EU nagyon sokat fog veszíteni.

Végezetül hozzátette, hogy Kína engedélyezte Magyarország számára egy új főkonzulátus létesítését a Kuangtung tartománybeli Kantonban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés