Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bemutatkozik a Debreceni Egyetem természettudományi kara

| 2021. 01. 25. | 15:10:00
Online nyílt napot szerveznek.
Bemutatkozik a Debreceni Egyetem természettudományi kara
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rendhagyó módon összevonva tartja meg idei nyílt napját és duális információs napját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara.

– Gyakran tapasztaljuk, hogy a képzéseink iránt érdeklődő hallgatóknak kevés információjuk van a duális képzés kínálta lehetőségekről. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy idén összevonjuk a két eseményt és a továbbtanulás előtt álló középiskolások – vállalati partnereink közreműködésével – már a nyílt napon első kézből kaphatnak információt – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Kun Ferenc, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának dékánja. A január 27-én, szerdán 14 órától kezdődő program dékáni köszöntővel indul, az oktatási kínálat és a duális képzési rendszer ismertetése után pedig az egyes tudományterületekért felelős intézetek oktatói tájékoztatják a részletekről az érdeklődőket.

A rendezvényen a vállalati partnerek is bemutatkoznak, illetve a képzésekben résztvevők is megosztják véleményüket.

– Az online térben is törekszünk rá, hogy a programban minden aspektusából megismerjék az általunk kínált képzéseket a leendő hallgatók, éppen ezért beszélnek a szakokról a jelenlegi diákok, valamint a duális képzésben résztvevő cégek is – tudatta Lázár István szervező, a DE TTK Meteorológiai Tanszék adjunktusa. A TTK vállalati partnerei közül a Borsodchem, az E.ON, a MOL, a Procter & Gamble, a Schaffler, a Resilux vesz részt az eseményen.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés