Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két ittas sem tudta vezetni a jobbkormányos Hondát Debrecenben

| 2020. 09. 02. | 13:47:00
Egy üveg bor a pedálok alá gurult.
Két ittas sem tudta vezetni a jobbkormányos Hondát Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rendőrségre június 2-án 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Buzogány utcában egy családi háznak ütközött egy autó. A rendőrök azonnal a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak a gépkocsi sofőrjével, valamint utasával szemben is, mivel elmondták, hogy mielőtt nekiütköztek a háznak, felváltva vezették a gépkocsit. A szonda mindkét férfi esetében pozitív értéket mutatott, ezért előállították őket a rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán a 41 éves sofőr is, valamint 47 éves utasa, az autó tulajdonosa is beismerő vallomást tett.

A gyanú szerint a 41 éves férfi ki akarta próbálni ismerőse jobbkormányos autóját, és az sem tartotta vissza ettől, hogy alkoholt fogyasztott, jogosítványa pedig soha nem volt. Megkezdték útjukat, és nem vették intő jelnek, hogy már a sebességváltásban is az utasnak kellett segítenie. Ugyan csak a közelben lévő bolt volt a céljuk, de a parkolás újabb nehézséget jelentett a sofőrnek, ezért megálltak, helyet cseréltek, és a manővert már az utas hajtotta végre. A vásárlást követően újra szerencsét próbált a 41 éves férfi: ő kísérelte meg hazavezetni az autót.

A bolttól 300 méterre azonban a frissen vásárolt bor a pedálokhoz gurult, így a férfi még jobban összezavarodott, elkezdett kapkodni, majd elvesztette az uralmát az autó irányítása felett és nekiütközött egy családi háznak.

A Debreceni Rendőrkapitányság mindkét férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, a gépkocsi tulajdonosának pedig járművezetés tiltott átengedése vétség miatt is felelnie kell. A nyomozók az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!