Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Álló autóba rohant – leültetik a derecskei sofőrt

| 2020. 09. 14. | 12:33:00
Tavaly okozott halálos balesetet Debrecen és Hortobágy között.
Álló autóba rohant – leültetik a derecskei sofőrt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Járásbíróság szeptember 14-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott Debrecen és Hortobágy között a 33-as számú főúton. A férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a férfi lemondott.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében, ezért őt – az ügyészi indítvánnyal egyezően – 9 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, 1 évre pedig eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. július 12-én 14 óra 10 perc körül tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt pótkocsival közlekedett a 33-as számú főúton Hortobágy felől Debrecen irányába, megközelítőleg 85-90 km/h sebességgel. Az útszakaszon engedélyezett legnagyobb haladási sebesség személygépkocsival 90 km/h, míg tehergépjárművel 70 km/h. A derecskei lakos haladása során a 33-as számú főút 82. kilométerszelvényéhez érve figyelmetlensége és járműve sebességének helytelen megválasztása miatt későn vette észre az előtte, forgalmi okból megálló személygépkocsit, amelynek – vészfékezése és balra kormányzása ellenére – 60 km/h sebességgel nekiütközött.

Az ütközéstől a személygépkocsi 50-55 km/h sebességre felgyorsulva nekiütközött az előtte, műszaki meghibásodás miatt az úttest szélére lehúzódott teherautó pótkocsijának. A személygépkocsi ezután begurult az úttest közepére, ahol kigyulladt. Az ütközést követően a vádlott által vezetett járműszerelvény lehaladt a menetirány szerinti bal oldali útárokba.

A baleset következtében a személygépkocsi 52 éves sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban 2019. július 23-án elhalálozott. A baleset és a nő halála között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg. Az egyenes vonalvezetésű útszakaszon semmilyen, a láthatóságot korlátozó körülmény nem volt megállapítható, így amennyiben a többszáz méteres látótávolság mellett a vádlott nem esett volna késedelembe, még az általa megválasztott sebességtúllépés esetén is, megállítható lett volna a járműszerelvény, akár lassító fékezéssel is.

A bíró a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy

  • a vádlott büntettet előéletű,
  • többször volt már közlekedési szabálysértés miatt felelősségre vonva, valamint azt, hogy
  • kirívó gondatlanság, a teljesen figyelmetlen vezetés vezetett a baleset bekövetkezéséhez.

Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és megbánó magatartást tanúsított.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Diósgyőr-DVSC: két nagy múltú klub, de kevés a közös sztori
Diósgyőr-DVSC: két nagy múltú klub, de kevés a közös sztori
A debreceniek és a miskolciak sokszor elkerülték egymást az élvonalban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.