Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Unokázás: 6 millió forintot csaltak ki egy debreceni asszonytól

| 2020. 07. 15. | 10:06:00
Az 54 éves gyanúsított állítja, külföldről irányítják.
Unokázás: 6 millió forintot csaltak ki egy debreceni asszonytól
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Június 25-én 10 óra körül ismeretlen számról hívtak egy 70 éves debreceni nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a férje közlekedési balesetet okozot, és sürgősen pénzre van szüksége a keletkezett kár rendezése céljából. A sértett a kérésnek megfelelően közel 6 millió forint készpénzt adott át a lakásához érkező férfinak. Néhány perccel ezután érkezett meg a férj, aki a történteket meghallva azonnal értesítette a rendőrséget. Aznap több bejelentés is érkezett hasonló hívásokról, melyek nem jártak sikerrel.

A bűncselekmények kapcsán a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indítottak büntetőeljárást csalás bűntett, továbbá csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 54 éves budapesti férfi, akit 2020. július 13-án Debrecen belvárosában fogtak el. Éppen egy újabb idős emberhez tartott, hogy átvegye a kicsalt pénzt. A nyomozók kihallgatták, beismerő vallomást tett.  A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a külföldön bujkáló „főnökei” utasításait követte. Ő volt az, aki az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt kicsaló telefonhívások után felkereste a becsapott időseket. A hatóság az eljárás során vizsgálja, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Harminc éve csatlakozott a mentőszolgálathoz.
Hirdetés
Hirdetés
A Bonni Egyetemmel tervez együttműködést a debreceni intézmény
A Bonni Egyetemmel tervez együttműködést a debreceni intézmény
Kétnapos látogatásra érkeztek Németországból.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Villámrajtot vett a szoboszlóiak ásza
Villámrajtot vett a szoboszlóiak ásza
A következő körben már nehezebb dolga lesz.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!