Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Száz önkéntes festett ki egy Derék utcai lépcsőházat

| 2020. 07. 09. | 20:09:00
Egy debreceni cég 6 millió forint értékben ajánlott fel festéket.
Száz önkéntes festett ki egy Derék utcai lépcsőházat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Debrecenben olyan szimbolikus helyre szerettük volna vinni ezt a festékadományt, ahol az itt lakókat bevonva tudnánk közösségi akciót indítani. Fontosnak tartom, hogy a lakók a festést követően is tisztán tartsák és megbecsüljék, amit közösen létrehozunk. A mai nap is egy újabb példa arra, hogy Debrecenben szociálisan érzékeny emberek élnek és figyelnek egymásra, függetlenül attól, hogy vállalkozók vagy magánemberek: mindenki a maga lehetőségeihez mérten segít azoknak, akiknek szükségük van a támogatásra. – mutatott rá Széles Diána alpolgármester.

Varga András, a körzet önkormányzati képviselője kiemelte, hogy a Derék utca 22. alatti tízemeletes társasházban összesen 167 lakás van, melyből 40-ben a Refomix ellátottjanak biztosítanak átmeneti szállást, 100 lakásban pedig olyan a szociálisan rászorulók élnek, akiknek a debreceni önkormányzat nyújt segítséget a lakhatásban. Az 1830 négyzetméternyi falfelület újrafestésével – melyhez a PPG Trilak Kft. biztosította az alapanyagokat és eszközöket – a az itt lakóknak szeretnénk tisztább és szebb környezetet teremteni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!