Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közönségkorcsolyázás Debrecenben: októberig érvényesek a bérletek

| 2020. 03. 13. | 21:02:00
Március 16-án bezárják a jégcsarnokot.
Közönségkorcsolyázás Debrecenben: októberig érvényesek a bérletek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kialakult egészségügyi vészhelyzetre való tekintettel a létesítmény a tervezettnél korábban, március 16-án zárja a 2019/2020-as jeges szezont.

A Magyar Jégkorong Szövetség közleménye szerint a Magyar Jégkorong Szövetség a jelenlegi helyzetben minden tőle telhetőt megtesz a játékosok, sportszakemberek, játékvezetők és egyéb közreműködők, valamint a szülők és hozzátartozók egészségének megőrzéséért és védelméért. A koronavírus terjedése elleni védekezés elősegítése érdekében emiatt a szövetség főtitkára úgy határozott, hogy a versenyrendszer keretében megrendezésre kerülő valamennyi utánpótlás, női és amatőr bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törli, továbbá a sportszervezetek számára nem javasolja a csoportos edzések megtartását sem szárazon, sem pedig jégen.

Az edzők arra kérték a szülőket, vigyék haza gyermekeik felszerelését még március 13-án. Az sem gond, ha valakinek erre nem volt lehetősége, mert a közeljövőben egy tájékoztatót fognak küldeni, melyik korosztály mikor tudja elvinni a szerelést.

A szerződéses kapcsolatban álló bérlők a fentiek miatt az elkövetkező időszakban nem veszik igénybe a jégcsarnokot, így az intézményt bezárják és megkezdik a szokásos szezonvégi karbantartási munkálatokat, ezek befejezésével – várhatóan augusztus elejétől – ismét várják a korcsolyázni vágyókat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Egy rendőr tanúvallomása: Magyar Péter újabb posztjában Deutsch Tamásról ír
Egy rendőr tanúvallomása: Magyar Péter újabb posztjában Deutsch Tamásról ír
A Fidesz EP-listavezetője többször is kábítószer hatása alatt állhatott – ez derül ki a leírtakból.
Hirdetés
Hirdetés
Völner-Schadl-ügy: megszólalt az ügyészség
Völner-Schadl-ügy: megszólalt az ügyészség
Hangsúlyozzák, nem lettek tények kihúzva a vádiratból.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés