Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni diákok szétszedhetik az ITK által felajánlott buszt

| 2020. 03. 02. | 14:58:00
A cég átadta ajándékát a DSZC-nek.
A debreceni diákok szétszedhetik az ITK által felajánlott buszt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Inter Tan-Ker Zrt. és a Debreceni Szakképzési Centrum többéves, sikeres együttműködésének továbbviteleként, és a jövőbeli közös tervek megvalósításaként a DSZC egy autóbuszt vehetett át a cég ajándékaként.

Az ünnepélyes, március 2-i átadón Balázs Ákos alpolgármester elmondta, Debrecenben az elmúlt években jelentős előkészítések zajlottak, a város a gazdaságát erősítették azért, hogy a fiataloknak jövőképet biztosítsanak. Egy olyan helyet szeretnének, ahol jó élni, jó dolgozni, és ahol biztosított a hosszú távú megélhetés. Hozzátette, ezért fejlesztették az oktatást, a szakképzést, és forrásokat biztosítottak az intézmények fejlesztésére is.

Kossa György, az ITK Holding elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, egy éve írtak alá megállapodást a szakképzési centrummal, így részt vesznek a duális képzésben. Ennek köszönhetően már közel 100 fiatal gyakorlati képzése zajlik a cégnél az autóbuszgyártás kapcsán és más szakmák tekintetében is. Emellett 2018-tól a Debreceni Egyetem járműmérnökeinek képzésében is részt vesznek.
– A mai nap mérföldkő a a cég életében, hiszen olyan eszközt adunk át, ami az alapképzésben nyújt segítséget. Két éven belül pedig szeretnénk egy digitális tananyagfejlesztést is végrehajtani a tanárokkal együttműködve, ami már távoktatási jelleget ölt. Így a fiatalok tableten bizonyos tananyagokat megkaphatnak, gyakorolhatnak, ezzel gazdagíthatják tudásukat – fejtette ki. Hozzátette, az oktatási központjukban járóképes alvázakon trenírozhatják magukat a fiatalok. A jelenlévő diákokat arra kérte, ne inogjanak meg szakmaválasztásukban, hiszen ma a mobilitás határozza meg minden ágazat működését, így nagy szükség lesz a jövőben munkájukra.

– Debrecenben kiemelkedő lehetőségek vannak a járműipar területén, hiszen a város vonzó gazdasági környezetet teremtett, így a cégek szívesen telepítik ide székhelyeiket – kezdte Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja. Kiemelte, a DSZC és az ITK Holding együttműködése az elmúlt időszakban egyre mélyebb és sokrétűbb lett. Ezek közül megemlítette, motivációs programokat hoztak létre, így a járműipari szakmát választó tanulók létszáma nőtt. Másik fontos területnek nevezte a tananyag közös fejlesztésének lehetőségét, hiszen az ITK kreatív műhelye a diákoknak és tanároknak egyaránt. – Az ITK nagyon hamar felismerte, nem elég megszólítani a tanulókat, hisz az elméleti hátteret a tanárokon keresztül lehet elsajátítani – fogalmazott. Az ITK által felajánlott busszal lehet közlekedni, ugyanakkor a tanulók szétszedhetik, javíthatják, tanulmányozhatják, és fejleszthetik azt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.