Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen polgármestere nem feledi ellenzéki társa csábos tekintetét

| 2020. 01. 23. | 16:37:00
A színházi finanszírozás mentén kedélyeskedtek kicsit a politikusok.
Debrecen polgármestere nem feledi ellenzéki társa csábos tekintetét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Csokonai Színház esetében 526 millió, a Vojtina Bábszínház működésével összefüggően mintegy 62 millió forint állami támogatásra (művészeti munka, létesítmény-gazdálkodás) nyújt be kérelmet a debreceni önkormányzat az idei évre – döntött a debreceni közgyűlés január 23-án.

A csütörtöki közgyűlésen Varga Zoltán (DK) kifejezte, mennyire nem tetszik neki az, hogy a kormány tulajdonképpen alkufolyamathoz köti a kulturális intézmények finanszírozását. Mert az ilyeneknek általában az a vége – tette hozzá –, hogy a kormány érdemben belegyalogol egy addig szabad közegbe. A képviselő annak a félelmének adott hangot, mely szerint ez Debrecenben is meg fog történni (Az petyegtet, aki fizet, idézte nagyapja mondását). Az ellenzéki képviselő azt szeretné („afféle bátorságpróbaként”), hogy a városvezetők a helyi országgyűlési képviselőkkel közösen érvényesítsék a debreceni érdekeket, „a kormány nem tudjon beleszólni ezen intézmények munkájába, kinevezési stratégiájába, a művészetbe”. Megjegyezte, a helyi politikusok „ritkán érvényesítik a lobbierejüket a kormánnyal szemben”.

[Beillesztett cikk: Vezető magyar színészek lázadnak a kormány ellen – VIDEÓ]

Papp László azt mondja, ő maga a garancia

Ez utóbbit Papp László cáfolta, emlékeztetve Vargát arra, hogy mennyi állami forrás érkezett Debrecenbe gazdaságfejlesztés, jóléti beruházásokra, oktatásra stb. Másrészt megismételte azt a Szétbombázva-botrány kapcsán tett korábbi kijelentését, mely szerint semmiféle megrendelés nem megy a városházáról a Csokonai Színháznak arról, hogy milyen előadások legyenek. – Ezt én következetesen igyekszem betartani és betartatni önkormányzati és kormányzati vonatkozásban egyaránt. De azt sem hiszem, hogy bárki Budapestről akarná megmondani, mit játszanak Debrecenben. E tekintetben nem lesz változás, ennek én vagyok a garanciája, az álláspontom pedig nem változik. Gemza Péter igazgató és csapata kellő szakmai kompetenciájával bír abban, hogy a Csokonai Színházat jól vezessék – jelentette ki. 

Arról is beszélt, hogy a Latinovits Színházzal a felelősségük tovább nő, hiszen az új teátrum ügyében a közbeszerzési eljárás zajlik, reményei szerint idén el tudják kezdeni a fejlesztést. Bő két év múlva pedig a két színház bővített vagy külön társulattal (erről szakmai vitában döntenek majd) működik majd Debrecenben.

[Beillesztett cikk: Debrecen polgármestere elé került a botránydarab]

Varga Zoltán viszontválaszát humorosra fogva úgy reagált, a polgármester kijelentéseit garanciának tekinti.

– Együttműködünk majd  azért, hogy az ellenség keze ne tegye be a lábát, a kormányzati klán kulturális csápja ne taposson szét mindent a városban, amit kultúrának neveznek – idézzük a képviselőt, aki úgy folytatta, (itt utalt egy-két, a csütörtöki közgyűlésen korábban elhangzott dialógusra), „Papp László már majdnem DK-s, egy belépési nyilatkozatot félre is rakott a számára”. 

A polgármester vette a lapot amikor ironikusan úgy felelt, nem felejti el Varga iménti csábos tekintetét, máskülönben „nem tudja mit töltöttek a képviselő poharába, nem keverték-e össze a kollégái az ásványvizet szilvapálinkával”. Hangsúlyozta: ebben az életben biztosan nem fog előfordulni, hogy a Demokratikus Koalíció soraiban szerepeljen.

De ez nem jelenti azt – emelte ki –, hogy ne lennének bal- és jobboldaltól, pártállástól, politikai nézettől függetlenül vallható, közös értékek.

RaL

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.